A Samsung Smart School kapta a MET Innováció és Tehetség Díját

Az oktatásban új utakat nyitó, a hatékonyabb tanítást és a jókedvű tanulást segítő kezdeményezés, a Samsung Smart School nyerte el a MET Innováció és Tehetség Díját, amelyet a Samsung Electronics Magyar Zrt. vehetett. Az energiakereskedő MET Magyarország Zrt. közleménye szerint a 2015-ben alapított díjat azért ítélték a Samsungnak, mert a legmodernebb technológia segítségével könnyíti meg a tanulást, és teszi hatékonyabbá az oktatást – a jászfényszarui okosiskola mellett – az ország 45 pontján. Ezzel innovatív módon járulnak hozzá az oktatás mint társadalmi ügy felkarolásához. A MET a Figyelő TOP200 rangsorában szereplő…

Olvass tovább>>

Tovább csökkennek a tableteladások

Tavaly 6,6 százalékkal csökkent a táblagépek világpiaci forgalma és az idén is hasonló mértékű csökkenésre lehet számítani a Trendforce piackutató vállalat elemzése szerint. A Trendforce kimutatásai szerint tavaly 157,4 millió táblagépet értékesítettek globálisan, 6,6 százalékkal kevesebbet, mint 2015-ben. A csökkenő tendencia az idén is folytatódik, 147,8 millió, a tavalyinál hat százalékkal kevesebb táblagép eladására lehet számítani. A táblagép piacot 27,0 százalékos részesedéssel az Apple vezette tavaly, bár eladásai 14,7 százalékkal, jóval a piaci átlag felett csökkentek. A 45,55 milliós eladási szám azonban még így is meghaladta az elemzői várakozásokat. Az…

Olvass tovább>>

A Samsung NEXT 150 millió dolláros alapot hoz létre új startup vállalkozások támogatására

A Samsung NEXT (korábban Samsung Globális Innovációs Központ) által létrehozott Samsung NEXT Alap egy olyan 150 millió dolláros kockázati tőke befektetési alap, amely a magasszintű szoftveres és szolgáltatási fejlesztésekkel foglalkozó startup vállalkozások globális támogatására jött létre. Az alap a Samsung NEXT többlépcsős globális innovációs platformjára építve különböző erőforrásokkal és mélyreható szakértelemmel segíti a technológia területén működő vállalkozásokat. „A szoftverek és a szolgáltatások a Samsung Electronics DNS-ének alapvető részévé váltak, és az induló vállalkozások kulcsfontosságúak elképzeléseink megvalósítása szempontjából” – jelentette ki David Eun, a Samsung NEXT elnöke. „A Samsung továbbra is…

Olvass tovább>>

Samsung újítások a gyermekeknek és a bőrnek

A tavalyi kiállítás sikerén felbuzdulva a Samsung Electronics idén további három Creative Lab (C-Lab) projektet mutat be az Eureka Parkban megrendezett 2017-es Szórakoztató Elektronikai Kiállításon (Consumer Electronics Show, CES). A 2012 decemberében elindított C-Lab startup üzleti program feladata a kreatív vállalati kultúra ösztönzése és a Samsung munkavállalóitól származó innovatív ötletek felkarolása. A program az üzleti élet valamennyi területéről származó ötletek fejlesztését támogatja. A 2017-es CES-en a következő projektek mutatkoznak be: a Tag+ elektronikai eszköz, mely a gyermekek játékait egészíti ki további funkcionalitással; az S-Skin, egy otthoni bőrápolásra és a bőr…

Olvass tovább>>

Simán átlát rajtad a Samsung új rendszere

A Samsung már ötödik éve vesz részt az Észak-Amerikai Radiológiai Egyesület (RSNA) éves találkozóján, ahol felvonultatja az általa gyártott orvosi képalkotó rendszerek teljes arzenálját. A Samsung Electronics GM85 típusú digitális radiográfiai (DR) rendszere november 17-én kapta meg FDA 510(k) engedélyét az Amerikai Egyesült Államok piacára. Az Észak- Amerikai Radiológiai Egyesület (RSNA) éves találkozóját, amelyen az új képalkotórendszert is bemutatják, a chicagói McCormick Place épületében rendezték. „Ötödik alkalommal veszünk részt az RSNA rendezvényén, amely a legjelentősebb esemény a radiológia területén. Ebből az alkalomból szeretnénk megköszönni tisztelt ügyfeleinknek és partnereinknek a felénk mutatott bizalmat, és…

Olvass tovább>>

Nem hagyja az út szélén a Note 7-eseket a Samsung

A Samsung Electronics Europe bejelentette, hogy Európa-szerte új szoftverfrissítést küld ki a Galaxy Note7 készülékekre, amely 60 százalékban maximalizálja az okostelefonok akkumulátorának feltölthetőségét – tájékoztatta a dél-koreai cég a távirati irodát. A szoftverfrissítést október 31-én, hétfőn minden Európában működő készülék megkapja. A frissítést azért küldik, hogy csökkentse a felhasználókat fenyegető kockázatot, és ezzel egy időben arra ösztönözze az európai Galaxy Note7 tulajdonosokat, hogy sürgősen cseréljék le készüléküket. Az új szoftverfrissítés hasonló ahhoz, amit szeptemberben már kiadtak  Európában az eredeti Galaxy Note7 készülékekre. A szoftverfrissítés  hatékonynak bizonyult, hiszen azokkal a készülékekkel kapcsolatban, amelyek…

Olvass tovább>>

Kicserélik a Samsung Note 7 készülékeket – vagy visszaadják az árát

Magyarországon is kicserélik a Galaxy Note7 készülékeket, vagy visszakérhető a teljes vételár – hívta fel a figyelmet Samsung Electronics Magyar Zrt. pénteken. A közlemény szerint Magyarországon minden Galaxy Note7 tulajdonos készülékét Galaxy S7, Galaxy S7 edge vagy bármilyen másik Samsung Galaxy telefonra cserélheti úgy, hogy az árkülönbözetet a Samsung visszatéríti. Akinek ez nem felel meg, a vásárlás helyén visszakérheti a készülék teljes vételárát. Amennyiben valaki Galaxy Note7 készülékét Galaxy S7 vagy Galaxy S7 edge okostelefonra váltja a vásárlás helyén, a készülékcsere során felmerülő árkülönbözet visszatérítésén túl az okozott kellemetlenségek kompenzálásaként…

Olvass tovább>>

A Galaxy Note 7 telefonok már több mint felét cserélték Európában

A túlhevülésre hajlamos Galaxy Note 7 okostelefonok 57 százalékát már kicserélték Európában; a gyártó arra biztatja a többi felhasználót is, hogy cseréljék ki telefonjukat – közölte a Samsung Europe kedden az MTI-vel. A közlemény szerint a telefon tulajdonosainak kilencven százaléka új Galaxy Note 7 készülékre, míg három százalékuk másik Samsung Galaxy készülékre cserélte telefonját. A csereprogram várhatóan október elején befejeződhet és a gyártó október 28-tól Európa-szerte újraindíthatja a Galaxy Note 7 forgalmazását. A Samsung szeptember 2-án állította le az újonnan bemutatott Galaxy Note 7 okostelefon forgalmazását azt követően, hogy a készülék…

Olvass tovább>>

Itthon is cseréli a Note 7 telefonokat a Samsung

Megkezdi Magyarországon is a túlhevülésre hajlamos Galaxy Note 7 okostelefonok cseréjét a Samsung – tájékoztatta a Samsung Electronics Magyar Zrt. a távirati irodát. A Samsung szeptember 2-án állította le az újonnan bemutatott Galaxy Note 7 okostelefon forgalmazását azt követően, hogy a készülék akkumulátora töltéskor túlhevülésre hajlamosnak bizonyult. Világszerte néhány tucat esetben a készülék ki is gyulladt. Médiajelentések szerint a visszahívási akció globálisan 2,5 millió készüléket érint. A felhasználók a Samsung weboldalán ellenőrizhetik a sorozatszám (IMEI) alapján, hogy készülékükre vonatkozik-e a visszahívási akció. A Samsung egyúttal annak megelőzésére, hogy a még…

Olvass tovább>>

Digitális okostantermeket adtak át Kisvárdán

A tanulást és a tanítást segítő interaktív digitális okostantermeket adtak át pénteken Kisvárdán. A Bessenyei György Gimnáziumban megtartott eseményen részt vett Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Facskó István, a Samsung Electronics Europe regionális vezetője. A felső-szabolcsi városban a Samsung által indított program révén összesen három okostanteremet alakítottak ki. A digitális technika és eszközök fontosak, de a legfontosabbak a tanárok, a diákok és a tanítói munka maradt – hangsúlyozta Facskó. A dél-koreai óriáscég regionális vezetője hozzátette, a most átadott eszközök arra szolgálnak, hogy megkönnyítsék és élményszerűvé tegyék a tanárok munkáját…

Olvass tovább>>

A nők nyitottabbak az új technológiákra

A nők jobban érdeklődnek az új technológiák iránt, Magyarországon 32 százalékukat érdeklik az újítások, míg a férfiaknál 26 százalék ez az arány a legtöbb korosztályban, ami nagyjából megfelel az európai átlagnak – derült ki a Samsung 18 európai országban, tíz ezer megkérdezett bevonásával készült felméréséből. Az MTI-hez kedden eljuttatott tájékoztatás szerint a nők nagyobb százalékban válaszolták, hogy az élet minden területén élvezik a technológiai vívmányok előnyeit. A legszembetűnőbb a különbség a 16-24 éves korosztályban, itt a férfiak három, a nők húsz százaléka mondta, hogy élvezi az új technológiák előnyeit a…

Olvass tovább>>

A beszállítók is örülhetnek a Samsung gödi beruházásának

A Samsung legújabb beruházása Gödön a magyar beszállítók számára is kedvező lehet, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) 117 vállalatot azonosított be és ajánlott a befektetőknek, ebből 11 kapott magas besorolást, így jó eséllyel a gödi gyár beszállítója lehet, és hét vállalattal már folynak az egyeztetések – mondta a HIPA elnöke az M1 aktuális csatornán kedden. Ésik Róbert kifejtette: a befektetési ügynökség minősített beszállítói adatbázisából kiválasztja azon cégeket, amelyek megbízható minőségben, nagy mennyiségben képesek a komplexebb termékek – így például az elektromos autók akkumulátorainak – gyártásához szükséges egyéb termékeket előállítani. A…

Olvass tovább>>

Elektromos autók akksijait gyártja majd Gödön a Samsung

Az európai piacra szánt elektromos autók akkumulátorainak gyártásába kezd a Samsung Gödön, a százmilliárd forintos beruházás keretében hatszáz új munkahely jön létre – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. A tárcavezető kiemelte: komoly regionális verseny végén nyerték el a beruházást, amelyért nagy infrastrukturális fejlesztéseket vállaltak a térségben, valamint Göd csökkenti a koreai cég vállalati terheit. Erre azért volt szükség, mert az uniós szabályok miatt a főváros környékén készpénztámogatást nem adhat a kormány egy beruházáshoz. Szijjártó kifejtette: a gödi beruházással a világgazdaság megújulásának két folyamata találkozik. Egyrészt a tőke…

Olvass tovább>>

Kevesebb táblagép fogyott a világban

A második negyedévben 38,7 millió táblagépet értékesítettek a világpiacon a leválasztható billentyűzetű hibrid gépeket is beleértve, ami 12,3 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest – derül ki az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat hétfőn közzétett jelentéséből. A negyedévben értékesített táblagépek túlnyomó részén, 65 százaléka, mint rendesen, most is Android operácós rendszer futott. Az értékesítési rangsorban a második, 26 százalékkal az iOS operációs rendszer állt, a fennmaradó részt pedig a Windows szerezte meg. Az Android annak ellenére, hogy hagyományosan vezeti a listát, az üzleti célra…

Olvass tovább>>

Stagnált a globális okostelefon-piac

Az okostelefonok világpiaci forgalma nem nőtt lényegesen az idei második negyedévben sem az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat felmérése szerint. A második negyedévben 343,3 millió okostelefont értékesítettek a világpiacon, ami mindössze 0,3 százalékkal haladja meg a 2015 második negyedévi 342,4 milliót, de szerény, 3,1 százalékos a növekedés az idei első negyedévi 333,1 millióhoz képest. A világpiac öt legnagyobb szállítójának rangsora nem módosult, de súlyeloszlásuk kissé változott. A Samsung megőrizte vezető pozícióját, és új modelljeinek köszönhetően piaci részesedésén is erősíteni tudott. Az Apple számára a második…

Olvass tovább>>

Áttörést érhet el a Samsung az 5G-fejlesztésben

A Samsung Electronics bejelentette, hogy olyan, áttörést jelentő 5G-kompatibilis antenna- és erősítőtechnológiákat fejleszt, amelyek felhasználásával kisebb és energiatakarékosabb 5G berendezések és eszközök gyárthatók. A vállalat azt tervezi, hogy az új technológiákat a 28 GHz-es milliméteres hullámspektrumot (mmWave) használó 5G bázisállomásokban és végfelhasználói eszközökben egyaránt alkalmazza. Paul Kyungwhoon Cheun, a Samsung Electronics ügyvezető alelnöke, az Új generációs üzleti megoldások csoport vezetője szerint olyan technológiák kifejlesztésére koncentrálnak, amelyek előmozdítják és felgyorsítják a mobilhálózatok és -eszközök következő generációjának születését. A Samsung rádiófrekvenciás technológiákat alkalmazott egy új, házba épített antenna megalkotása során is, amely…

Olvass tovább>>

CreativeLab: ahol az ötletek innovációvá válnak

A Samsung Electronics lehetővé teszi alkalmazottainak, hogy munkaidőben saját ötleteik megvalósításáról álmodozzanak, és segít is valódi innovációkká alakítani azokat. A program keretében mára száznál is több projekt jött létre, mostantól pedig külön kutatóbázis is a fejlesztéseken dolgozó munkatársak rendelkezésére áll. A vállalat 2012-ben alapította meg CretiveLab  (C-Lab) programját. Az új kutatóközpontban minden szükséges eszköz megtalálható ahhoz, hogy a munkatársak azonnal tervrajzzá vagy éppen prototípussá formálják ötleteiket. A speciális szerszámokkal és méregdrága műszerekkel, 3D nyomtatókkal és lézervágóval egyaránt felszerelt laboratóriumban a legmodernebb multimédiás technológiával ellátott tárgyaló, valamint a dolgozók kényelmét szolgáló kávézó…

Olvass tovább>>

A magyarok nyitottabbak az új technológiákra, mint az átlag európai

A magyarok jóval nyitottabbak az új technológiákra mint az európai átlag, azonban kevésbé tudják értelmezni az innovációkról szóló híreket – derült ki a Samsung fogyasztói szokásokat vizsgáló 18 európai országban végzett reprezentatív kutatásból. Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott tájékoztatás szerint a magyarok 58 százaléka nyilatkozott úgy, hogy figyelemmel kíséri az innovációt, és 86 százalékuk mondta, hogy foglalkoztatják a közeljövőben vásárolni tervezett elektronikai eszköz tulajdonságai, szemben az európaiak 25, illetve 45 százalékával. Ezzel együtt jár, hogy a magyaroknak sokkal nagyobb elvárásaik is vannak, mint az európai átlagnak. Míg a magyarok 59 százaléka…

Olvass tovább>>

Világelsőségre tör a Huawei az okostelefon-piacon

Az Apple és a Samsung megelőzésével és 25 százalék feletti piaci részesedés megszerzésével öt év alatt világelső kíván lenni a Huawei az okostelefonok piacán – jelentette be pénteken egy hongkongi konferencián a Huawei fogyasztói elektronikai üzletágának az igazgatója. „Világelsők akarunk lenni az okostelefon piacon. Hosszú küzdelem lesz, de mi kitartóak vagyunk” – fogalmazott Richard Yu, a Wall Street Journal és a f.ounders által Hongkongban rendezett „Converge” technológiai konferencián. A sencseni Huawei a svéd Ericsson mellett egyike a világ legnagyobb mobil távközlési berendezés gyártóinak, de az elmúlt pár évben gyors ütemben…

Olvass tovább>>

A Huawei szabadalmi pert indított a Samsung ellen

Technológiai szabadalmi jogok megsértése miatt pert indított az Egyesült Államokban és Kínában a Huawei a Samsung ellen – tájékoztatta szerdán a Huawei Technoligies Hungary Kft. az MTI-t. A Huawei kártérítésért perli a dél-koreai Samsung Electronics céget szellemi tulajdonhoz fűződő jogai megsértése miatt. A kereset szerint a Samsung készülékei számos Huawei-szabadalomnak minősülő mobil kommunikációs technológiát és szoftvert alkalmaznak. A Huawei nagyszámú mobiltelefon-hálózati technológiai szabadalom birtokosaként határozottan kiáll a szellemi tulajdon használatának korrekt, méltányos és non-diszkriminatív engedélyezése mellett. Álláspontja szerint azonban a szabadalmi védelem alatt álló technológiai ismereteket engedély nélkül használókat kártérítési…

Olvass tovább>>