NATO-csúcs: Egymilliárd eurós innovációs alap létrehozásáról döntött 22 tagország

Madrid, NATO

Egymilliárd euró értékű innovációs alap létrehozásáról szóló megállapodást írt alá a NATO-tagállamok közül 22, köztük Magyarország a szervezet madridi csúcstalálkozóján.

Az alap lényege a kettős, polgári és katonai felhasználású új technológiák fejlesztésének támogatása, amelybe beletartozik például a befektetés a szövetség stratégiai céljaival összhangban ténykedő, feltörekvő technológiai vállalatokba való befektetés.

„Elengedhetetlen, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy naprakészek legyünk” – hangsúlyozta a dokumentum aláírása előtt a NATO főtitkára. Stoltenberg kiemelte: kihívást jelent Oroszország és Kína vezető szerepe olyan területeken, mint például az űrkutatás vagy a mesterséges intelligencia. Az Innovációs Alap létrehozását ellenjegyezte a többi közt Nagy-Britannia, Németország, Spanyolország, Lengyelország, Románia, Törökország és Magyarország is.

A pénzügyi alapot kiegészíti a NATO új innovációs mechanizmusa (DIANA), amelyet „a transzatlanti innovációs közösség fejlesztésének támogatására” hoztak létre. A DIANA egyebek mellett a mesterséges intelligenciára, a makroadatok feldolgozására, a kvantumtechnológiákra, a biotechnológiákra és az új anyagok fejlesztésére irányuló újításokra, innovációkra összpontosít. A közel hatvan európai és észak-amerikai innovációs telephelyből álló hálózatot magában foglaló mechanizmus célja a kritikus technológiák terén folytatott együttműködés előmozdítása a tudományos és a civil szféra bevonásával. Ennek érdekében egy-egy regionális irodát hoznak létre a két kontinensen.


 

Leave a Comment