KIM: újabb támogatás segíti a hazai kutatás-fejlesztési eredmények iparjogvédelmét

György László

Újabb 89 pályázat nyert iparjogvédelemre összesen 125,8 millió forint támogatást a jelenleg is nyitott szellemitulajdon-védelemre kiírt pályázaton – jelentett be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).

Emlékeztettek: 2015 óta hazai vállalkozások, kutatóhelyek, sőt magánszemélyek is folyamatosan nyújthatnak be a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalhoz (NKFIH) olyan pályázatot, amely a szellemi alkotásaik levédetését támogatja és finanszírozza. Az így levédett szellemi termékek a nemzetközi piacokon is sokkal hatékonyabban hasznosulhatnak.

Hazánkban folyamatosan nő azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek tudatosan figyelnek a szellemitulajdon-védelemre, innovációikra oltalmat szereznek a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál (SZTNH) és növekedésre fordítják az ebben rejlő lehetőségeket. Azonban a kisebb, kevésbé tőkeerős hazai vállalkozásoknál arra is van számos példa, hogy az oltalomszerzés költségeit már nem tudják kigazdálkodni. Ezt a problémát kezelik az NKFIH által 2020-ban és 2021-ben meghirdetett „Iparjog” felhívások, amelyek jelenleg is folyamatosan pályázhatók, és amelyek révén teljes egészében fedezhetők az ilyen eljárások költségei. A pályázók 100 százalékos vissza nem térítendő támogatást kaphatnak többek közt a szabadalommal, használatiminta-oltalommal, formatervezési mintaoltalommal, védjegyoltalommal és földrajzi árujelzők oltalmával kapcsolatos bejelentéseikhez, eljárásaikhoz – olvasható a KIM közleményében.

Az elmúlt években Magyarországon intenzíven nőtt a bejegyzett védjegyek száma, de így is elmaradunk az Európai Unió átlagától. Hazánkban a kkv-k mindössze 3,4 százaléka rendelkezik bármilyen oltalmazott szellemi termékkel. Ez az arány az unióban nyolc százalék fölött van, míg Lengyelországban 10 százalék.

A közlemény idézi György Lászlót (képünkön), a KIM innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkárát, aki hangsúlyozta: „egy felfedezés csak akkor váltható pénzre, ha jogilag védhető. Ezért ösztönözzük felfedezőinket, hogy minden esetben védjék le ötleteiket. Csak így lesz a magyar ötletből, magyar vállalkozás, magyar márka és magyarországi hozzáadott érték. Ezért támogatjuk pénzzel és szakértői szolgáltatásokkal a magyar felfedezőket”.

A korábbi hasonló célú „Iparjog” pályázati konstrukcióban 2015-2020 között összesen 134 kérelem részesült több mint 215 millió forint támogatásban. A jelenleg is nyitott 2020-1.1.3-IPARJOG és 2021-1.1.1-IPARJOG kódú pályázati felhívások eddig közzétett döntései révén pedig további 118 pályázó jutott összesen mintegy 186 millió forinthoz. A most bejelentett döntésekkel együtt így 2015 óta közel 530 millió forint támogatás segítette és segíti a hazai kutatás-fejlesztés eredményeként létrejött szellemi termékek védelmét – összegezte a KIM.


 

Leave a Comment