Published On: csü, okt 15th, 2015

Virtuális tanulmányi versenyt indított a Videotanár

iskola tudomany

A Videotanár weboldalon indult virtuális tanulmányi versenyen bármely felső tagozatos általános iskolás diák indulhat.

A verseny résztvevői témazáró dolgozatokat írnak, a hónap végén pedig kitölthetnek egy nagyobb anyagot átfogó témazáró feladatsort, a maratont. A megmérettetés nyolc hónapon keresztül tart, minden héten más-más évfolyam más-más tantárgyai kerülnek sorra, így a verseny végére az egész felső tagozatos gimnáziumi tananyagot átfogják a szervezők. Aki a leggyorsabban és a legkevesebb hibával oldja meg a feladatsorokat, az lesz a győztes. A kis témazárókat kitöltő legjobbak ajándékokra beváltható zsetonokat, a maraton győztesei pedig értékes nyereményeket kapnak. Egy versenyző többször is nekikezdhet a dolgozatnak, hiszen a végső cél az, hogy a diákok tanuljanak, gyakoroljanak.

A Videotanár egy alig két éve indult online, ingyen elérhető “virtuális iskola”, amely a nemzeti alaptantervre épülő tanagyagokat biztosít az általános iskola felső tagozatosai, illetve az ennek a korosztálynak megfelelő gimnazisták számára. A két évvel ezelőtti indulás óta közel 850 oktató videó került fel a Videotanár weboldalra, amely szeptemberben nemcsak megújult, de ugyanennyi kérdéssorral, azaz 17 ezer ellenőrző kérdéssel is bővült.

 

A virtuális iskola tudásbázisának összeállításán 70 tanár és 14 lektor dolgozott.

A Videotanár nem csak a gyerekeknek szól, hanem segít a szülőknek, nagyszülőknek is abban, hogy egy-egy rövid tananyag átismétlésével tudjanak segíteni a gyerekeknek a tanulásban.

 

Leave a comment

You must be Logged in to post comment.

http://www.autodoc.hu