Űrakadémiát indít a MANT

Szputnyik

Űrakadémiát szervez 18-35 év közötti fiatalok számára a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT). A július 31. és augusztus 4. között zajló gödöllői találkozó idei témája a műholdas földmegfigyelés lesz.

A MANT 2015 óta rendezi meg az ENSZ támogatásával működő, fiatal űrszakembereket képviselő nemzetközi szervezettel, a Space Generation Advisory Councillal (SGAC) együttműködve az ötnapos Űrakadémiát 18-35 év közötti fiatalok – egyetemi és főiskolai hallgatók, frissen végzett szakemberek és doktoranduszok – számára. A rendezvény célja az űrtevékenységekkel kapcsolatos ismeretek átadása és az abban való aktív részvételre való bátorítás – közölte Ordasi András, a MANT elnökségi tagja, a 2019-es Űrakadémia főszervezője.

Tájékoztatása szerint a 4-5 napos rendezvényen minden évben más-más témát boncolgatnak a résztvevők, tavaly a magyar űrfelsőoktatás lehetőségeit tárgyalták, idén pedig a földmegfigyelést választották témául. Az eseményen hazai kutatóintézetek és űripari cégek szakemberei tartanak előadásokat, beszélgetéseket. A szervező tájékoztatása szerint a rendezvényen főként a műszaki és a természettudományok iránt érdeklődők szoktak részt venni, de mivel sok jogi, gazdasági, pszichológiai és társadalmi kérdést is felvetnek az űrrel kapcsolatos kihívások, a humán beállítottságú érdeklődők is megtalálják a helyüket a csapatban.

Leave a Comment