Tarolni fog az új iPhone

Komoly várakozások övezik az Apple következő iPhone-modelljét, az alma-hívők azt remélik, hogy a cupertinói boszorkánykonyhán végre egy készülékbe kerülnek bele a régóta várt fejlesztéseket. Szakértők szerint minden idők legkapósabb okostelefonja készül.

iphone

 

Mint arról az Innoportal.hu is beszámolt, az Apple hamarosan megkezdheti legújabb iPhone modelljének sorozatgyártását, így egyre erősödnek a várhatóan nyáron esedékes készülékbemutatót megelőző spekulációk.

Függetlenül azonban attól, hogy végül milyen feature-ök kerülnek az új készülékbe, az minden bizonnyal jobb lesz mint az előző, az iPhone 5, és piaci szakértők szerint a felhasználókat csupán ez érdekli. Az 5-ös modell eladásai már meghaladták a 4S-ét, a folyó pénzügyi év első negyedében összesen 47,8 millió iPhone-t adott el az Apple, szemben az egy évvel korábbi 37 millióval. Egyes elemzők már önmagában amiatt is komoly vásárlói igényt jeleznek előre, hogy azok, akik még 2011 októberében, az első hullámban vásárolták meg a 4S készüléküket, mostanra újra cserélnék telefonjaikat, pláne, ha figyelembe vesszük, hogy az akkor megkötött kétéves hűségszerződések is kifutnak idén ősszel. Ágazati szakértők szerint pedig arról sem szabad megfeledkezni, hogy maga az okostelefon-piac is világszerte növekszik, egyre többen vásárolnak ilyen készülékeket.

Jól időzíthet tehát, az Apple azzal, ha már a második negyedévben elkezdi gyártatni az új iPhone-t, a nyáron bemutatja az új készüléket, és ősszel árulni kezdi.

Mindazonáltal az iPhone-nak és az Apple-nek is még van hova fejlődni, a várakozások szerint a felhasználókat leginkább irritáló hibákat javíthatják az új modellben, illetve az iOS oprendszer következő verziójában is.

Reményeink szerint komolyabb ráncfelvarráson esik át a Siri is, hiszen a hangvezérlésben rejlő lehetőségeket a szoftver jelenlegi szintjén messze nem képes kihasználni. A “jól értesültek” azonban már arról is beszélnek, hogy a Siri egy hangvezérlésen alapuló internetes keresővé fejlődik az iOS7-ben, amely rendszerverzió egyébként az egész felhasználói kezelőfelületet újrafogalmazhatja.

A következő iPhone kapcsán mégis a legtöbb embert az érdekli, hogy valóban hasra esünk-e az 5S-től. Egyes, az Apple beszállító gyártóitól származó információk alapján arra is következtetni lehet, hogy az új iPhone már ujjlenyomat-leolvasóval egészül ki, ezzel is fokozva a felhasználói biztonságot.

Az iPhone új verziói már törvényszerűen jobb eladásokat produkálnak, mint az elődmodellek. Ennek oka részben az, hogy az Apple folyamatosan bővíti a vele szerződésben álló mobilszolgáltatók körét. A készülék egyre több piacon van jelen, így például az Egyesült Államokban a múlt hónapban az AT&T és a Verizon után a T-Mobile is megkezdte az iPhone értékesítését. Kínában az elmúlt pénzügyi negyedévben 17 ezer üzletben árultak iPhone-t, szemben az egy évvel korábbi hétezer értékesítési pontta. Az Apple kínai bevételei tavay 67 százalékkal, 6,8 milliárd dollárra nőttek.

Az IDC adatai szerint az Apple 2012-ben 19 százalékkal részesedett a világ okostelefon-piacának eladásaiból, szemben az Android 70 százalékos részedesével.

Forrás: Innoportal.hu
Szerző: Novák Csaba

Kapcsolódó cikkek

Leave a Comment