Európa szereti a sharing economyt

Sok európai nyitott arra, hogy megossza autóját, otthonát, telefonját, sőt akár a kutyáját is – derült ki abból az európai közvélemény-kutatásból, amit a Ford Motor Company rendelt meg, hogy jobban átlássa az egyre népszerűbb megosztási kezdeményezések gazdasági hátterét. A felmérésben a tízezer francia, német, olasz, spanyol és brit válaszadó 55 százaléka úgy nyilatkozott, szívesen megosztaná autóját pénzért, 44 százalékuk ugyanezt az otthonával, 33 százalékuk pedig a mobiltelefonjával is megtenné, sőt az emberek 17 százaléka akár még a kutyáját is megosztaná. A megkérdezettek többsége, 78 százaléka másoknak is megengedné, hogy vezesse…

Olvass tovább>>

Mintegy 90 ezer védjegybejelentést tettek tavaly az EU-ban

Az Eurostat tájékoztatása szerint az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) – korábbi nevén a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (OHIM) – 2015-ben 89 420 védjegybejelentést fogadott az Európai Unió tagállamaiból. Ez körülbelül négyszerese az 1990-es évek közepén regisztrált teljesítménynek. A régióból származó európai uniós – korábbi nevén közösségi – védjegybejelentések száma az utóbbi években folyamatosan emelkedett, aminek a lendületét átmenetileg csak a 2008-ban kirobbant válság tudta megtörni. Az EU-tagállami bejelentések az összes (130 385) kérelem mintegy hetven százalékát tették ki. A régión kívüli területekről származó védjegybejelentések legtöbbje (16 881) az Amerikai Egyesült…

Olvass tovább>>

A precíziós gazdálkodás hasznos lehet az uniós pályázat

A hazai mezőgazdaság szereplőinek egyre több, adatkezeléssel kapcsolatos feladatot kell ellátniuk. Ez sok terhet tesz a gazdák vállára, különösképpen akkor, ha európai uniós támogatási forrásokat vesznek igénybe, hiszen e támogatások elnyeréséhez rengeteg adminisztrációs munka is kötődik. Az ehhez hasonló problémákra jelenthetnek megoldást a precíziós gazdálkodás azon fejlesztései, amelyek automatizált módon képesek a termeléssel összefüggő adatokat monitorozni, illetve azokat egy gombnyomással táblázatba rendezni. A hazai mezőgazdászoknak az európai uniós csatlakozásunk óta van lehetőségük, hogy az egységes területalapú támogatási rendszer kereteiből pénzügyi forrásokat igényeljenek. Ugyanakkor az egyszerűsített területalapú és a vidékfejlesztési támogatások…

Olvass tovább>>

Jól megy a szegedi Laser Consultnak az uniós pályázatokon

Magyar résztvevője is van annak a 29 tagú európai uniós konzorciumnak, amelyik nagy összegű támogatást nyert mezőgazdasági és élelmiszeripari hulladékok újrahasznosítási modelljének kialakítására. A projekt összköltségvetése 15 millió euró. A konzorcium egyetlen közép-kelet-európai tagja a szegedi Laser Consult Kft. Az összefogást olyan nagynevű és múltú cégek is jegyzik, mint az olasz Barilla vagy a német Fraunhofer Intézet. A közös projektjavaslat maximális pontszámot (15/15) elérve nyert támogatást. A projekt célja, hogy a gazdáktól a fogyasztókig húzódó értékláncban keletkező hulladékokból az értékes összetevőket kinyerje, hasznosítsa egyedi, gazdaságos és rugalmas feldolgozási technológiákkal – mindezt a helyi érdekeltek…

Olvass tovább>>

Februárban is nőtt az európai autópiac

Februárban sem tört meg a harminc hónapja kezdődött fellendülés az európai autópiacon, erőteljesen emelkedett a forgalomba állított új személygépkocsik száma. Az ACEA európai szakmai szövetség a héten közölt adatai szerint az Európai Unió (EU) 28 tagállamában februárban 14,3 százalékkal több új személygépkocsit helyeztek üzembe, mint egy évvel korábban, míg az év első két hónapjában 10,1 százalék volt a növekedés üteme. Az év első két hónapjában 2,12 millió új gépkocsit regisztráltak az EU-ban. A főbb piacok közül Olaszországban 22,6 százalék, Franciaországban 8,7 százalék, Németországban 7,8 százalék, Spanyolországban 12,4 százalék, Lengyelországban 12,7 százalék, Nagy-Britanniában…

Olvass tovább>>

Szépen zöldül az EU energiapiaca

Az Európai Unióban (EU) 2014-ben a felhasznált energia 16 százalékát nyerték megújuló energiaforrásokból, míg tíz évvel korábban ez az arány még csak 8,5 százalék volt – közölte az unió statisztikai hivatala (Eurostat) szerdán. A megújuló forrásokból származó energiának a fogyasztáson belüli részaránya 2014-ben Svédországban volt a legmagasabb. Az 52,6 százalékos svéd arányt Lettország és Finnország (38,7 százalék), valamint Ausztria (33,1 százalék) és Dánia (29,2 százalék) közelítette meg leginkább, míg a lista végén Luxemburg állt 4,5 százalékkal, majd Málta 4,7, Hollandia 5,5 és Nagy-Britannia 7 százalékkal. A 2009-ben elfogadott közösségi irányelv szerint…

Olvass tovább>>

Eurostat: stagnál a kutatás-fejlesztési ráfordítás az EU-ban

Tavaly az Európai Unió bruttó hazai termékének (GDP) 2,03 százalékát fordították kutatás-fejlesztésre (K+F) a tagállamok, ami megegyezik az egy évvel korábbival, ugyanakkor emelkedés a tíz évvel azelőtti 1,76 százalékkal összevetve. Az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) hétfőn publikált első becslése szerint a tagállamok 283 milliárd eurót költöttek K+F-re 2014-ben. Magyarország GDP-jének 1,38 százalékát, 1429 millió eurót fordította K+F-re tavaly. Tíz évvel korábban, 2004-ben még 0,87 százalékon állt a mutató Magyarországon, ami 721 millió eurós kiadásnak felelt meg. A tagállamok közül Finnországban volt a legmagasabb, 3,17 százalékos az ilyen típusú kiadások…

Olvass tovább>>

Zavart okozhat az uniós projektekben az új közbeszerzési törvény

A november 1-én hatályba lépett új közbeszerzési törvény nemcsak a közszférára, de a magánszféra vállalkozásaira is közbeszerzési terhet ró a támogatásból megvalósuló beszerzések tekintetében, ennek egyik esete az, amennyiben a támogatási összeg eléri a huszonötmillió forintot. Mivel az új szabályozás a már korábban megkötött támogatási szerződések tekintetében is irányadó, ez akár fel is boríthatja az érintett projektet időtervét –  hívja fel a figyelmet a KLART Szabó Legal ügyvédi társulás. A most induló projektekben pedig az esetleges nehézségek megelőzése végett érdemes már a támogatási szerződés megkötése során előrelátóan tervezni a beszerzési folyamatot.…

Olvass tovább>>

Emissziós botrány: az olaszok stoppolják a VW-t, a franciák minden autót bevizsgálnak

Újabb hullámokat vet a Volkswagennél kirobbant, később a konszern több márkájára, sőt további autógyártókra is kiterjedt botrány. A kibocsátási értékekkel trükköző autógyártók járműveit egyre több helyen szisztematikusan vizsgálják a hatóságok, miközben az érintett autók értékesítését zsinórban állítotják le Európában. Összefoglaló az emissziós botrány elmúlt napjairól. A Volkswagen olaszországi kereskedelmi pontjai hétfőtől felfüggesztették a német autógyár összes olyan márkájának értékesítését, amelyek a feltehetően csalásra lehetőséget adó szoftverrel üzemelő dízelmotorral rendelkeznek. Az árusítás felfüggesztését a német autógyár itáliai igazgatósága rendelte el a VW olaszországi üzleteibe küldött körlevéllel. A VW márkákat értékesítő autókereskedők a sajtóban panaszolták el, hogy üzleteik…

Olvass tovább>>

Elektromobilitás: nagy kihívás az uniós irányelvek teljesítése

A Magyar Elektromobilitás Szövetség szerint egyelőre kérdéses, hogy Magyarországnak sikerül-e 2020-ig valamennyi, az Európai Unió által meghatározott, az elektromos közlekedés elterjesztését érintő irányelvnek megfelelnie. Az elmúlt egy évben több, az elektromobilitás terén piacvezető ország is jelezte, hogy kénytelen felülvizsgálni korábbi támogatáspolitikáját – hívta fel a figyelmet a szervezet. Magyarország már megkezdte a felkészülést az elektromos közlekedés elterjesztését célzó intézkedések bevezetésére, a nyugati országok tapasztalatai ugyanakkor azt mutatják, hogy a feladat a vártnál összetettebb lesz, és a fejlesztésre fordítható összegek lehető leghatékonyabb felhasználását követeli meg. A szövetség közleményében kiemelte, hogy az…

Olvass tovább>>

Több mint ötven fiatal magyar vállalkozó vett részt az Erasmus-programban

Már több mint félszáz fiatal magyar vállalkozó vett részt a másfélszáz regisztráltból az Erasmus fiatal vállalkozóknak határokon átnyúló csereprogramban – közölte a program kapcsolattartó partnere, a Tenderauditor Kft. A program a három évnél nem régebben alapított vállalkozások vezetői számára kínál lehetőséget a nemzetközi tapasztalatcserére. Az eddigi tapasztalatok alapján a legtöbb regisztráló a média, építészet, építőipar, oktatás, turizmus és a tanácsadás szektorokból történik. A tartózkodást részben az Európai Unió finanszírozza, 36 országban kínálnak lehetőséget a pályázóknak. Az új vállalkozó előnyre tesz szert külföldi kis- vagy középvállalkozásnál folytatott szakmai oktatással. Ugyancsak segítséget…

Olvass tovább>>

Nagyvállalatok is pályázhatnak kutatás-fejlesztési támogatásra

Megjelent három új kutatás-fejlesztési pályázati kiírás kedden a palyazat.gov.hu oldalon, a Széchenyi 2020 programban kiírt pályázatok együttes keretösszege 71 milliárd forint. A „vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása” című pályázaton ipari kutatás és kísérleti fejlesztéshez kapcsolódó tevékenységek, eszközök, ingatlanok, immateriális javak valamint a K+F+I tevékenységhez kapcsolódó bérköltségei számolhatók el a maximum 24 hónap megvalósítási idő alatt. A pályázat főbb adatai: Rendelkezésre álló keret 50 milliárd forint Támogatás 50 millió–1 milliárd forint Minimum egy éves KKV-k, nagyvállalatok, illetve ezek konzorciumai pályázhatnak Támogatás intenzitás 15–80 százalék között Előleg: a megítélt támogatás 75 százalék, de maximum 450 millió forint A támogatási kérelmek benyújtása: 2015. szeptember 30-tól Az „Iparjog” című pályázat keretében…

Olvass tovább>>

Rákaptak a kkv-k az uniós pénzre

A korábbi uniós programozási időszak pályázatain nyertes kis- és középvállalkozások több mint 90 százaléka készül arra, hogy újra uniós források igénybe vételével hajtson végre fejlesztéseket – derül ki az OTP Bank felméréséből. Néhány napja jelent meg a június elején meghirdetett, kifejezetten a kkv-kat megcélzó, első két Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program(GINOP) pályázat kitöltő programja, így ténylegesen benyújthatják pályázataikat a vállalkozások. A közleményben Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója kifejtette, a vállalkozások részéről óriási érdeklődés tapasztalható, a korábbi EU-s pályázatokon nyertes kkv-k 93 százaléka készül arra, hogy ismét uniós forrás…

Olvass tovább>>

„Áthangszerelik” a belső égésű motorokat

A dízel és benzines technológia az elkövetkező években és a 2020 utáni időszakban is megőrzi vezető szerepét a járművek meghajtása terén, de a globális környezetvédelmi kihívásokra megoldást nyújtva alapvető „áthangszerelésen” mennek keresztül a fosszilis energiákat felhasználó hajtási rendszerek – így szól röviden összefoglalva a Bosch motortechnológiai prognózisa. A megoldásra váró feladat természetesen a károsanyag-kibocsátás mértéke, amelyet a szabályozás tíz éves távlatban az Európai Unió területén, az Egyesült Államokban és Kínában is jelentősen korlátozni fog. Például az EU országaiban 2021-től egy átlagos új autó által kilométerenként kibocsátott szén-dioxid maximumát 95 grammban…

Olvass tovább>>

Magyarország a középmezőnyben az uniós K+F források megszerzésében

Magyarország a beadott pályázatok számát és értékét tekintve is a 16. helyezést érte el a tagországok között az EU kutatás-fejlesztésre kiírt, tavaly zárult hétéves pályázati ciklusában – közölte a KPMG, amely egész Európában felelős a projektek ellenőrzéséért. Az Európai Unió kutatás-fejlesztési támogatási programjának előző – 2014-ben zárult – körében összesen 278 millió eurót nyertek el magyar projektek. A hétéves programciklus alatt az EU összesen 37,348 milliárd eurót osztott szét a pályázók között Európa-szerte. Magyarország az összes pályázati forrás 0,75 százalékát szerezte meg, és ezzel a 16. helyen zárt az országok rangsorában.…

Olvass tovább>>

Kisvállalkozások figyelem! Új GINOP-források nyílnak meg csütörtökön

Július 9-től lehet benyújtani a támogatási kérelmeket a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) két mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő pályázatán. Az online kitöltő programok már elérhetők a Miniszterelnökség honlapján. A mintegy 85 milliárd forint keretösszeggel korábban meghirdetett két GINOP-pályázat célja a mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése, piaci pozíciójuk erősítése és új munkahelyek létrehozása. A kitöltő programok közzététele már a pályázatok benyújtása előtt lehetővé tette, hogy a támogatást igénylők előzetesen megismerkedhessenek a pályázati felülettel, kérdéseikkel a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálathoz fordulhassanak, illetve  átgondoltan, felkészülten adhassák be támogatási kérelmüket. A Miniszterelnökség szerint a pályázati rendszer…

Olvass tovább>>

Kisvállalkozások támogatására nyitnak meg 85 milliárdos forrást

Megjelent két, a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességét és fejlesztését támogató pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A most összesen 85 milliárd forint értékben meghirdetett pályázati felhívásokra harminc nap múlva, 2015. július 8-ától adhatják be a vállalkozások konkrét elképzeléseiket. Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár hangsúlyozta: nagy számban jelennek meg még gazdaságfejlesztési pályázati kiírások az év folyamán, még további nagyságrendileg hétszáz milliárd forint keretösszegben. A „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című felhívás 65 milliárd forint keretösszegéből a…

Olvass tovább>>

Többszörösére nő a kutatás-fejlesztés támogatása 2020-ig

  A kormány azt tervezi, hogy a 2020-ig terjedő uniós költségvetési időszakban 750 milliárd forintot, a korábbi háromszorosát fordítja a kutatás-fejlesztési (K+F) tevékenység támogatására – mondta Csepreghy Nándor, a magyar kormány fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára. A helyettes államtitkár a IQ Kecskemét Ipari Innovációs Központ alapkőletételén vett részt, amely 2,1 milliárd forintos EU-s támogatással épül. A KÉSZ csoport hárommilliárd forintos beruházásával 7,5 ezer négyzetméter alapterületen megvalósuló központ olyan nyílt, szellemi és technológiai műhely lesz, amelyet a régió innovációs tevékenységének elősegítése érdekében hoznak létre. Csepreghy rámutatott: komoly gond, hogy nagyon sok…

Olvass tovább>>

Online képzést indít a Nemzeti Innovációs Hivatal

Az Európai Unió Horizon2020 keretprogramjában való sikeres szereplés elősegítésére online képzési programot indít a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) februárban a hazai kis- és középvállalkozások részére – jelentette be Korányi László, a hivatal elnökhelyettese kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.   A programban való regisztrációt követően ingyen hozzáférhetővé teszik az e-learning tananyagot a hivatal honlapján, első körben január 15-éig lehet jelentkezni. „A jövő innovációs bajnokai” címmel induló online képzés három modult tartalmaz, az egyik általános áttekintés nyújt az Európai Unió 2014-2020 között 80 milliárd euró forrást tartalmazó keretprogramjáról, a második részben jogi és pénzügyi…

Olvass tovább>>