Díjat alapított a Pro Progressio Alapítvány

Pécsi Eszter igazolvány

Pécsi Eszterről, az első magyar mérnöknőről elnevezett, jelentős pénzjutalommal járó tanári díjat alapított a BME mellett működő Pro Progressio alapítvány. A díj alapításával az alapítvány ösztönözni és bátorítani kívánja a középiskolás lányokat a műszaki és természettudományi pályák választására, példaképül állítva számukra Pécsi Eszter életútját, illetve elismerésben részesíti azokat a kiemelkedő középiskolai tanárokat, akiknek meghatározó  szerepük van tanítványaik pályaválasztásában és egyetemi tanulmányokra történő felkészítésében. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mellett működő Pro Progressio alapítvány közel 15 éve részesít elismerésben olyan kiemelkedő középiskolai tanárokat, akik a műszaki és természettudományi pályákra eredményesen…

Olvass tovább>>

Magyarország és Izrael együttműködik az autós innovációk fejlesztésében

ZalaZone

Magyarország és Izrael a jövőben együttműködik az autó- és motorsport, valamint az ezzel kapcsolatos innovációk fejlesztésében – jelentette be Palkovics László technológiai és ipari miniszter. Az eseményen hangsúlyozta: abban bízik, hogy a két ország közötti együttműködés hatására nemcsak a technikai sportágakba tudnak betörni, hanem a mindennapi életben is használható innovációkat fejleszthetnek. „Több nagy autógyártónak is van Magyarországon gyára, nagy megtiszteltetés, hogy az Audi, a Mercedes, az Opel és a Suzuki is minket választott, illetve hogy Debrecen mellett a BMW is építkezik” – jelentette ki Palkovics László. A miniszter kiemelte, Magyarországon…

Olvass tovább>>

A Daniella Villamosság az UNICEF-fel együtt segít a rászorulókon

Daniella Villamosság

A háromszoros Magyar Brands és Business Super Brands díjas, idén 30 éves fennállását ünneplő Daniella Villamosság életében mindig is központi szerepet játszott a társadalmi felelősségvállalás. Rengeteg nemes ügyet támogattak már anyagi és tárgyi adományokkal, de gyakran nyújtanak szakmai segítséget is. Ezúttal az UNICEF-fel együttműködve segítenek azoknak a rászoruló és szükségben szenvedő gyerekeknek, akik – többek között a szomszédos háborús helyzet okán is – bajba kerültek és támogatásra szorulnak. Az idén 30 éves fennállását ünneplő Daniella Villamosság működésének mindig is központi eleme volt az ember tisztelete, és a családias működésből fakadó…

Olvass tovább>>

Moszkva kivonul a Nemzetközi Űrállomás-projektből, saját állomás építésére készül

Szaljut-7 űrállomás

Oroszország 2024 után kivonul a Nemzetközi Űrállomás-projektből, a prioritás Moszkva számára a saját állomás létrehozása lesz a személyzettel ellátott űrhajók közlekedtetése területén – jelentette ki Jurij Boriszov, a Roszkoszmosz állami űrvállalat új vezérigazgatója, miután  fogadta őt Putyin. „Természetesen minden kötelezettségünknek eleget teszünk partnereinkkel szemben (a Nemzetközi Űrállomáson való együttműködés területén), de a döntés a 2024 utáni kivonulásról már megszületett” – mondta. Boriszov szerint Oroszország addigra megkezdi kialakítani saját állomását Föld körüli pályán. A Roszkoszmosz vezetője azt is elmondta, hogy az orosz űripar „nincs könnyű helyzetben”. „A vállalat saját fő feladatát…

Olvass tovább>>

Az ATOMKI kutatóinak közreműködésével mutatták ki a tetraneutron létezését

tetraneutron

Az ATOMKI kutatóinak közreműködésével egy nemzetközi kutatócsoport kimutatta a négy neutronból álló, proton nélküli atommag létezését. A Nature folyóiratban publikált eredmények segítenek jobban megérteni az atommagokat összetartó erős kölcsönhatást és a neutroncsillagokban működő erőket. A közlemény szerint a debreceni Atommagkutató Intézet (ATOMKI) munkatársainak részvételével végzett kísérletek során a kutatók úgynevezett hiányzótömeg-spektroszkópia alkalmazásával kimutatták, hogy létezik négy neutronból álló, pozitív töltésű proton nélküli „atommag”, vagyis tetraneutron. Eszerint tehát nemcsak a gravitációs, hanem az atommagot alkotó protonok és neutronok között fellépő erős kölcsönhatás is képes összetartani tiszta neutronanyagot. Mint írják, az anyagi…

Olvass tovább>>

Bosch: 250 millió euró startupok számára

euro

Idén számos globális kihívása ellenére a nemzetközi Bosch csoport úgy döntött, hogy kockázatitőke-befektetőként tovább erősíti meglévő pozíciót a technológiai startupok piacán. A Robert Bosch Venture Capital (RBVC) 2022-ben egy új, 250 millió euró összegű alapot hozott létre startup-vállalkozások részére. „A Bosch csoport kockázatitőke-befektetőként olyan startupcégeket támogat világszerte, amelyek technológiájuk révén segítik a gazdaság fejlődését, javítják a társadalom életminőségét, segítenek a természeti erőforrások megőrzésében. A Bosch startup-befektetései azért is hasznosak, mert az egyre összetettebb technológiai feladatokat így közösen gyorsabban és hatékonyabban tudjuk megoldani” – fogalmazott Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH…

Olvass tovább>>

NATO-csúcs: Egymilliárd eurós innovációs alap létrehozásáról döntött 22 tagország

Madrid, NATO

Egymilliárd euró értékű innovációs alap létrehozásáról szóló megállapodást írt alá a NATO-tagállamok közül 22, köztük Magyarország a szervezet madridi csúcstalálkozóján. Az alap lényege a kettős, polgári és katonai felhasználású új technológiák fejlesztésének támogatása, amelybe beletartozik például a befektetés a szövetség stratégiai céljaival összhangban ténykedő, feltörekvő technológiai vállalatokba való befektetés. „Elengedhetetlen, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy naprakészek legyünk” – hangsúlyozta a dokumentum aláírása előtt a NATO főtitkára. Stoltenberg kiemelte: kihívást jelent Oroszország és Kína vezető szerepe olyan területeken, mint például az űrkutatás vagy a mesterséges intelligencia. Az Innovációs Alap létrehozását ellenjegyezte…

Olvass tovább>>

Furcsa csillagokat talált a Tejútrendszer eddigi legrészletesebb térképén a Gaia űrtávcső

Gaia Tejútrendszer

Az Európai Űrügynökség (ESA) Gaia missziója 2022. június 13-án tette közzé a Tejútrendszer eddigi legrészletesebb térképét, amely csaknem kétmilliárd csillag adatait tartalmazza. A Gaia mostani, harmadik adatközlése keretében a csillagászok, köztük magyar kutatók lenyűgöző felfedezéseket mutattak be, melyek a furcsa csillagrezgésektől a csillagok „DNS-én” és a legfiatalabb, most születő csillagokon át egészen a Naprendszerben található kisbolygókig terjednek. A fiatal csillagok azonosítása Marton Gábor, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Csillagászati Intézetének tudományos munkatársa vezetésével történt. A Gaia űrtávcső által most megfigyelt fényességváltozások részletesebb elemzése új ismeretekkel szolgálhat többek között az…

Olvass tovább>>

Megduplázta árbevételét tavaly a Continest Technologies

Continest

Jelentősen növelte nemzetközi jelenlétét az elmúlt évben a magyar Continest Technologies Zrt. Összesen 1,83 milliárd forintos árbevétellel zárta a 2021-es évet a Continest Technologies. Az innovációfókuszú, egyedi, összecsukható konténertechnológiát fejlesztő és gyártó vállalat tavaly nyáron adta át első, összecsukható konténereket előállító gyárát Székesfehérváron, amely nagymértékben hozzájárul a társaság stabil működéséhez és a költséghatékony gyártáshoz. A Continest exportvezérelt vállalatként 2021-ben 10 országban értékesítette termékeit, amelyek az árbevétel több mint 80 százalékát adták. Nagyarányú növekedés, stabilizálódó pénzügyi eredmények A 2019-ben alapított társaság működésének első félévét még 65 millió forintos árbevétellel zárta. A…

Olvass tovább>>

Magyarország növeli a kutatás-fejlesztésre szánt forrásokat

fiatal tehetségek innováció

Magyarország a jelenlegi GDP-arányos 1,6 százalékról 2030-ra 3 százalékra növeli a kutatás-fejlesztésre és innovációra szánt forrásokat – mondta Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjainak átadásán. Kiemelte, a kormány tisztában van azzal, hogy az ország jövőjének egyik kulcsa az innovációs kultúra és a kultúra innovációja. A miniszter szólt arról is, hogy az innovációhoz fontos többek között a kíváncsiság, a kreativitás, a jótékony kockázatvállalás, valamint az együttműködés, és utalt arra, hogy a pályázatra a nyertesek mintegy fele csoportban végzett munkát adott be. Csák…

Olvass tovább>>

Stratégiai megállapodást kötött a Semmelweis Egyetem és a Roche Magyarország

Semmelweis-Roche együttműködés

Stratégiai megállapodást kötött a Semmelweis Egyetem és a Roche Magyarország biotechnológiai vállalat, reményeik szerint az együttműködés egyebek mellett az onkológia, a hematológia, az immunológia, a neurológia és a szemészet területén jelent majd jelentős előrelépést a közös kutatás-fejlesztésben. A cég a közleményében azt írta, az oktatás támogatása, a nemzetközi tapasztalatok megosztása és a hazai gyakorlatok fejlesztése egyaránt fontos szerepet kap a közös munkában, amelynek fókuszában a személyre szabott gyógyászat, az értékalapú egészségügyi ellátás, valamint az adatvezérelt egészségügyi döntéshozatal áll. Hozzátették, a betegek életminőségének jelentős javítását célzó megállapodás fő területei között szerepel…

Olvass tovább>>

Putyin: újraindul az orosz Hold-program

holdutazás

Oroszország újraindítja Hold-programját – jelentette be Putyin a távol-keleti Vosztocsnij űrrepülőtéren, az űrhajózás napja alkalmából megtartott kitüntetési ünnepségen. „Folytatjuk az új generációs szállítójármű és a nukleáris űrenergetikai technológiák létrehozását, amelyben nyilvánvalóan nagyon jó eredményeink és egyértelmű előnyeink vannak. Újraindítjuk a Hold-programot” – mondta az orosz államfő. Putyin hangsúlyozta, hogy Oroszország minden tervét meg fogja valósítani az űrszférában, annak ellenére, hogy kívülről megpróbálják akadályozni a fejlődését. Arról is szólt, hogy Moszkva kész a nemzetközi együttműködésre az erre hajlandó partnerekkel. Leszögezte, hogy Oroszország nem készül elszigetelődni és hogy Oroszországot lehetetlen elszigetelni. Emlékeztetett…

Olvass tovább>>

Orosz agresszió: nem indul el idén az Európai Űrügynökség marsszondája

Rosalind Franklin marsjáró

Az Európai Űrügynökség (ESA) úgy döntött, hogy az orosz űrhivatallal közös Mars-missziója nem indul el idén az ukrajnai háború miatt. Az ESA tagállamai hivatalosan csütörtökön szavazták meg, hogy felfüggesztik az Oroszországgal közös ExoMars missziót – írta a BBC. A brit építésű Rosalind Franklin marsjárót szeptemberben akarták elindítani egy orosz űrrakétával. A marsi élet jelei után kutató űrrobot a tervek szerint nyolc hónappal később landolt volna a vörös bolygón az orosz hardver segítségével. Az űrhajó raktárba kerül, amíg ki nem derül, hogyan indulhat a Marsra. A lehetőségek széles skáláját vizsgálják attól az…

Olvass tovább>>

Átadták az SZTE inkubátorházát

SZTE inkubátorház

Az ELI ALPS Lézeres Kutatóközpont mellett elterülő Science Park Szeged első létesítményeként átadták kedden a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Inkubátorházát (képünkön). Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az ünnepségen azt mondta, a kormány azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ra Magyarország a jelentős innovátorok közé lépjen elő. A magyar szakemberek képességeinek kibontakoztatását a kutatói életpálya támogatásával és világszintű infrastruktúra létrehozásával ösztönzik. A kutatás-fejlesztésre fordított összeg a GDP 1,6 százalékra emelkedett, tavaly megközelítve az 800 milliárd forintot, melyből 251 milliárd forint volt állami forrás. A kormány célja, hogy 2030-ra 3 százalék legyen ez…

Olvass tovább>>

Elektromos járműveket fejleszt és gyárthat Magyarországon a KAMAZ

Kamaz

Hatvanöt magasan képzett mérnökkel még az idén elindul a legnagyobb orosz járműgyártó magyarországi kutatás-fejlesztési központja – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Kiemelték, két éven belül kétszer ennyi szakember foglalkozhat az elektromobilitással a cég hazai bázisán, amely ezzel eléri teljes létszámát. Az évtized közepétől a vállalat gyártókapacitásokat is Magyarországra telepíthet – erről írtak alá szándéknyilatkozatot az ITM és a KAMAZ vezetői 2022. január 24-én, egy videokonferencia keretében. Az ITM és a KAMAZ között tavaly nyáron kezdődött egyeztetés a kétoldalú együttműködés kialakítása céljából az elektromos járműipar területén. A tervezett kooperáció…

Olvass tovább>>

Az Óbudai Egyetem és a Magnus Aircraft közösen fejleszt elektromos repülőgépeket

Magnus Aircraft

A piaci igényekhez igazodva az Óbudai Egyetem és a MAGNUS Aircraft Zrt. innovatív együttműködésről állapodott meg túrautakra alkalmas elektromos hajtású repülőgépek fejlesztésére – közölte az egyetem. Kovács Levente rektor szerint eddig is jelentős erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy növeljék a légiipar elvárásaihoz illeszkedő mérnöki kompetenciákat, repülőmérnöki, -technológusi, illetve különböző szintű pilótaképzési programokat is tervbe vettek. Az új szakok – akkreditációt követő – indítása már a jövő tanévévtől is megkezdődhet. A közlemény szerint a Magnus Aircrafttal négy-hat üléses hibrid, és elektromos repülőgépek fejlesztését tervezik. A munkában az új típusú légijármű létrehozása…

Olvass tovább>>

Interdiszciplináris mezőgazdasági kutatóműhelyt hoz létre az MTA és az ELTE

mezőgazdaság

Interdiszciplináris kutatóműhelyt hoz létre a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a klímaadaptív és fenntartható mezőgazdaság támogatására a Széchenyi 2020 program keretében – közölte az Akadémia a távirati irodával. A testület tájékoztatása szerint a beruházás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) segítségével, a Széchenyi 2020 program keretében jön létre közel 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatásból. A kedvezményezett MTA Agrártudományi Kutatóközpont több mint egymilliárd, az ELTE Természettudományi Kar pedig 229 millió forintot nyert a 2021-ig megvalósuló projektre, amelynek köszönhetően tíz új munkahely is…

Olvass tovább>>

Technológiai együttműködésre lép a Toyota és a Suzuki

Környezetvédelmi, biztonságtechnikai és informatikai területeken, valamint az alkatrészek közös beszerzése terén tervezi bővíteni együttműködését a Toyota Motor Corp. és a Suzuki Motor Corp. – tájékoztatta a távirati irodát a Toyota Central Europe Kft. A Toyota és a Suzuki 2016. október 12-én jelentette be, hogy kölcsönösen feltérképezik együttműködési, üzleti partnerségi lehetőségeiket. A partneri viszony mielőbbi kialakítása érdekében a tárgyaló felek rövid határidejű ütemtervben egyeztek meg.

Olvass tovább>>

Spanyol-magyar együttműködés az európai uniós pályázatokban

A közép-, és kelet-európai régióban, hét országra kiterjedő képviseleti partnerszerződést írt alá a Magyar Fejlesztési Központ (MFK), és a spanyol Inspiralia nevű projektfejlesztő cég csütörtökön Madridban, amelynek célja az európai uniós pályázatokban való közös részvétel. „Spanyolország számára Kelet-Európa, Közép-Európa szürke folt, ezt szeretnénk feloldani azzal, hogy azt a fajta tudást, képességet, amely a régióban, a Kárpát-medencében van, megpróbáljuk egyként képviselni és közvetíteni a sikeres spanyol projektfejlesztők felé” – fogalmazott Kiss Antal a központ ügyvezető igazgatója, miniszteri biztos az MTI-nek. Mint mondta, Spanyolország rendkívül eredményes az uniós pályázatok elnyerésében, amelyben nagy…

Olvass tovább>>

Videobiztonsági együttműködésre lépett a Bosch és a Sony

A Bosch Security Systems és a Sony Corporation olyan üzleti partnerség létrehozásáról állapodott meg, amelynek keretén belül innovatív termékek és megoldások fejlesztésében fognak együttműködni a videobiztonsági alkalmazások terén. A 2017-től hatályos megállapodás szerint a két vállalat egyesíti technológiai szakértelmét, hogy új normákat teremtsen a nagyfelbontású és alacsony megvilágítás melletti videokészítés terén. A partnerség részeként a Sony videobiztonsági ügyfeleit – Japán kivételével – minden piacon a Bosch Security Systems értékesítési és annak marketing szervezete fogja kiszolgálni és támogatni. A partnerséghez az antitröszt hatóságok jóváhagyása is szükséges. A partnerségbe a Sony a…

Olvass tovább>>