Published On: sze, aug 21st, 2013

Nyílt Napokat tartanak a CERN-ben

A genfi székhelyű Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN „Our Universe is Yours” címmel nyílt napokat tart 2013. szeptember 28-29-én.

cern

 

A rendezvényre körülbelül százezer látogatót várnak. A szeptemberi hétvégén a CERN kinyitja létesítményeit és laboratóriumait a nyilvánosság előtt, hogy bemutassa a kutatásait, felfedezéseit, és a fantasztikus berendezéseit a széles közvéleménynek.

A nyílt napokon a látogatók találkozhatnak a kutatókkal és mérnökökkel, és felfedezhetik a laboratóriumokat, a kísérleti helyszíneket, valamint a gyorsítókat a világ legnagyobb részecskefizikai kutató intézetében. Az érdeklődők, a felszínen mintegy 40 helyszínen nyerhetnek bepillantást olyan, a világ élvonalába tartozó kísérletekbe, mint például az antianyag előállítása. Mélyen a föld alatt pedig a látogatók szeme elé tárulnak a Nagy Hadron Ütköztető, az LHC legfontosabb detektorai és kísérletei.

A CERN Nyílt Napokra vonatkozó részletes információk a rendezvény honlapján olvashatók – ezen a linken.

A CERN látogatása ingyenes, de a rendezvényre elektronikus úton kell regisztrálni augusztus második felében. Egy személy legfeljebb csak négy elektronikus jegyet igényelhet, és a jegyek egy adott nap meghatározott időszakára lesznek érvényesek.

Forrás: IP/NIH

Leave a comment

You must be Logged in to post comment.

http://www.autodoc.hu