Published On: sze, nov 20th, 2013

Módosult a versenytörvény, a cél a korszerűsítés

Az Országgyűlés elfogadta a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény (versenytörvény) módosítását, a törvény átdolgozásának célja a legkorszerűbb, az uniós jogfejlődés követését is szolgáló versenyjogi követelmények maradéktalan és zökkenőmentes érvényesítése – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az MTI-vel.

versenytorveny

 

A vállalkozások összefonódásának ellenőrzésében a módosítás egyebek mellett egyértelműsíti az engedélyezési eljárást, csökkenti az ügyintézési határidőt. E módosítások célja a fúziókontroll hatékonyabbá, ügyfélbarátabbá, egyben átláthatóbbá és kiszámíthatóbbá tétele és annak biztosítása, hogy az összefonódások engedélyezésére vonatkozó szabályokat be nem tartó vállalkozásokkal szemben is hatékony eszközök álljanak a GVH rendelkezésére – áll a közleményben.

Az elfogadott módosítás szerint – az uniós összefonódás-ellenőrzési rendszerhez hasonlóan – az engedély megadásáig az összefonódás nem hajtható végre, azaz az irányítási jog az irányításszerző részéről nem gyakorolható. A GVH egyedi kérelemre hozzájárulhat az irányítási jogoknak az eljárás befejeződése előtti gyakorolásához.

A kartellekkel, a gazdasági erőfölénnyel való visszaéléssel összefüggő új szabályok az uniós összefonódás-ellenőrzési rendszerhez hasonló szabályozást vezetnek be: egyebek között kiigazítják a kartellek feltárásában, azok bizonyításában önként közreműködő vállalkozásoknál a bírság mellőzésére vagy csökkentésére lehetőséget adó úgynevezett engedékenységi politika szabályait.

A kartellek, valamint a kifejezetten a telekommunikációs eszközökön keresztül megvalósuló agresszív – a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi – gyakorlatok felderítése érdekében a Gazdasági Versenyhivatal törvényi felhatalmazást kap, hogy hozzáférhessen egyes hírközléssel kapcsolatos személyes adathoz. Így a Magyar Nemzeti Bank hozzáférési jogosultságához hasonló szabályozást állapít meg a módosítás.

A törvénymódosításban szintén pontosítást nyernek a védelmet élvező adatok, az iratbetekintés speciális szabályai. Egyszerűbbé válik a jogalkalmazás a gazdasági reklámtevékenységet, valamint az összehasonlító reklám tilalmát illetően, továbbá átláthatóbbá válnak az eljárási szabályok is – áll a GVH közleményében.

Forrás: MTI

Leave a comment

You must be Logged in to post comment.

http://www.autodoc.hu