Megjelent az „innovációs voucher” pályázat

innováció

A Nemzetgazdasági Minisztérium által meghirdetett „Innovációs voucher” elnevezésű k+f pályázat (GINOP-2.1.4-15) célja egyrészt a mikro-, kis- és középvállalkozások bevonása az innovációs láncba, másrészt a voucherrel igénybe vehető szolgáltatások révén a vállalkozások k+f+i tevékenységének intenzitásának fokozása – közölte honlapján a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH).

A pályázaton kis- és középvállalkozások (kkv-k) nyerhetnek innovációs célú támogatást, valamint tanácsadást és innovációs támogató szolgáltatást.

A vissza nem térítendő támogatás összege minimum hárommillió, maximum húszmillió forint. Az SZTNH tájékoztatásában felhívta a figyelmet: a pályázati költségek más uniós, illetve hazai forrásból nem kerülhetnek elszámolásra. A támogatást igénylőnek legalább a projekt elszámolható összköltségének tíz százalékát kitevő igazolt saját forrással kell rendelkeznie. Az önerő saját forrásból és az államháztartás alrendszereiből származó egyéb támogatásból – például támogatott hitelből – állhat. Az egyes pályázók maximum 75 százalékos támogatási igénnyel nyújthatnak be pályázatot.

A területi korlátozás értelmében nem támogathatók a közép-magyarországi régió területén megvalósuló projektek.

A támogatási kérelmeket 2016. március 21-től 2018. március 20-ig fogadják be.

A pályázati kiírás a palyazat.gov.hu honlapon érhető el.

Leave a Comment