Meghirdették az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) 23. alkalommal hirdette meg középiskolások számára, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az MTVA közreműködésével, 2013. november 6-án, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) Konferenciatermében.

ifjusagi tudomanyos tehetsegkutato

 

Bendzsel Miklós, az SZTNH elnöke elmondta: a “szellemitulajdon-intenzív” iparágak, illetve ágazatok az Európai Unióban a GDP-hez 40 százalékkal, a foglalkoztatáshoz 25 százalékkal járulnak hozzá. Pakucs János, a szervezőbizottság elnöke és a MISZ tiszteletbeli elnöke kiemelte, hogy főként olyan kreatív fiatalokat keresnek, akik felismertek valamilyen műszaki, természettudományos problémát, és van ötletük a megoldásra is.

A National Instruments (NI) által öt éve meghirdetett myDAQ pályázat az idén integrálódott az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenybe, ezért Ábrahám László, az NI vezérigazgatója bemutatta a myDAQ terméket, amelyre fejlesztési javaslatokat várnak középiskolásoktól.

A rendezvényen Bendzsel Miklós átnyújtotta Naszlady Mártonnak a Dr. Kamilo Feher-díjat, „Kockakulcs” című munkájáért. A díjat kizárólag Magyar Fiatal Tudósok Társaságának tagja kaphatja, a díjjal járó összeg azt hivatott elősegíteni, hogy a fiatal feltaláló a nemzetközi piacokon is szabadalmaztathassa találmányát.

A részletes felhívás ezen a linken érhető el.

Forrás: IP

 

Kapcsolódó cikkek

Leave a Comment