A közös helyiségek használatának szinte csak előnyei vannak – mutatta ki egy friss kutatás a Michigani Egyetemen. A közös terekben új, interdiszciplináris együttműködések születnek, de az innovációt is erősíthetik a nagy közös terek.
Nemrégiben tették közzé a Michigani Egyetem Társadalomkutató Intézete (ISR) és Orvosi Kara által végzett kutatássorozat eredményét. A kutatás célja az volt, hogy megállapítsa: erősíthető-e az egyetem egyes kutatócsoportjai közötti együttműködés hatékonysága az épületek térbeosztásának átalakításával. A kutatás helyszínei az Északi Kutató Központ (NCRC), az Alfred A. Taubman Orvosbiológiai Kutatóközpont és az Általános Rákkutató Központ voltak.
Jason Owen-Smith (ISR), a projekt vezetője az eredmények ismertetésekor leszögezte: vizsgálataik nyomán egyértelműen kimutathatók a közös helyhasználatból fakadó előnyök. A mintegy 170 tanszék és kutatócsoport munkatársai körében végzett felmérések azt bizonyították, hogy ha a korábban elkülönült épületekben dolgozókat egy térbe helyezik, 33 százalékkal nőhet annak valószínűsége, hogy új együttműködéseket alakítanak ki egymással. Ha egy emeleten is találhatóak a különböző csoportok, akkor ez az arány 57 százalékra nő. Az épületek kihasználtságát és annak térbeli-szociológiai hatását célzó vizsgálat nem csupán az egyetemek hatékonyságnövelésében fontos. Owen-Smith szerint az innováció terén jelentős előrelépést jelenthet az épületek ily módon való kialakítása. Stephen Forrest, a kutatást az orvosi kar részéről irányító szakember azt mondta, „a Michigani Egyetemre jellemző, hogy a szervezeti egységei között kialakítandó interdiszciplináris együttműködés elől igyekszik elhárítani minden akadályt”. A tanulmány eredményei közé sorolta, hogy bebizonyosodott: ha olyan csomópontok léteznek, mint az Északi Kutató Központ épülete, ahol szabadon találkozhatnak a különféle tudományágak képviselői, akkor a mai tudományos életben elsődleges szerepet játszó interdiszciplinaritás is megerősödik. David Canter, a NCRC ügyvezető igazgatója kijelentette: a tanulmány következtetései arra is felhívják figyelmünket, hogy az egy kaptafára kialakított megközelítés nem optimális. A termelékenységet és az innovatív ötletek számát erősen befolyásolják a csoportdinamika és az esetleges interakciók előnyei.
James S. Jackson, az ISR igazgatója elmondta, hogy az intézet régóta él a szigorúan vett társadalom-tudományi elvekkel. Jó példa erre, hogy az ISR új épületének 1965-ös tervezésekor már figyelembe vették ezeket. Adataikkal nemcsak az NCRC szervezési munkáját támogatják, hanem az ISR új épületének tervezésekor a mostani tanulmány következtetéseit is felhasználva alakítják ki a belső tereket.
Az ISR munkatársának, Leon Festingernek interperszonális kutatási eredményei is régóta ismertek: az egyetem az 1950-es években épült kollégiumaiban vizsgálta, hogy miként alakulnak ki a passzív kapcsolatok, sőt barátságok a közös helyiségeket nem csak véletlenszerűen együtt használók között. Ezt vitte tovább a mostani, mind ezidáig legátfogóbb vizsgálat a vállalati szintre. Megállapították ugyanakkor azt is, hogy nem az egyes irodák közti távolság dönti el annak valószínűségét, hogy létrejön valamiféle kommunikáció a dolgozók között. A döntő tényező az, hogy az irodákhoz való eljutás útvonalaiban van-e átfedés. Festinger módszerét felhasználva kidolgozták a zonális átfedés elvét. Az irodák és a WC-k, liftek közötti útvonalak bejárása közben a zonális átfedés eshetősége minden 100 lábnyi út esetén 20 százalékkal megnőtt, az együttműködés esélye pedig 21-30 százalékkal emelkedett azok között, akik ugyanazt az útvonalat használták. Fontos az is, hogy az egymás irodáin átjárók között nagyobb valószínűséggel alakul ki valamiféle kontaktus. A kutatásban vizsgált személyek a közös tér miatt gyakrabban éltek a spontán megbeszélés lehetőségével, semmint hogy előre eltervezték volna, és előnyben részesítették a személyes kommunikációt az elektronikus út helyett.
Forrás: University of Michigan/R&D Magazine