Közép-európai Matematikai Olimpiát rendeztek a Pannon Egyetemen

A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara 2013. augusztus 22. és 28. között rendezte meg a 7. Közép-európai Matematikai Olimpiát (7th Middle European Mathematical Olympiad, MEMO) Veszprémben.

IMG_0613

 

A verseny szervezését a kar mellett az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Tehetség Program és a Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány támogatta.

A megmérettetésen tíz ország (Ausztria, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Németország, Svájc, Szlovákia, Szlovénia) csapatai vettek részt, minden nemzetet a matematikai olimpiai válogató versenyeken legeredményesebben szereplő diákok képviselték.

A versenyt a Nemzetközi Matematikai Diákolimpia (IMO) szabályaival egyező módon rendezik minden évben azzal a céllal, hogy a fiatalabb korosztály részére is lehetővé tegyék a nemzetközi rutin megszerzését, a tudatos utánpótlásnevelést.

A közép-európai régió 60 középiskolása egyéni és csapatversenyeken mérte össze tudását. Az egyéni fordulóban öt óra állt rendelkezésükre négy feladat megoldására, a csapatversenyen szintén öt óra alatt kellett a hatfős csapatoknak együtt dolgozva nyolc feladatot megoldani. Az algebrai, geometriai, számelméleti és kombinatorikai témakörökből összeállított kérdéssorokat a verseny előtt véglegesítették a szervezők és a kísérőtanárok. A feladatsorokat angol nyelven és a saját anyanyelvükön is megkapták a versenyzők.

A verseny jelenlegi formáját 2007-ben nyerte el, a korábban majdnem 30 éven át tartott osztrák-lengyel tudáspróba folytatásaként. Magyarország 2008 óta vesz részt a megmérettetésen. A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara által működtetett Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola diákjai többször sikeresen szerepeltek az olimpián, ennek köszönhetően ajánlotta fel a Műszaki Informatikai Kar, hogy az idén először Magyarországon rendezett versenynek otthont ad. A rendezvényen a szakmai programok mellett a környék nevezetességeivel is megismerkedhettek az ifjú tehetségek.

Az egyéni versenyben az elért eredmények alapján több arany-, ezüst- és bronzérmet ítélnek oda. Az idén három egyéni aranyérmet osztott ki a versenybizottság, amelyeket magyar diákok vehettek át Di Giovanni Márk (a győri Révai Miklós Gimnázium és az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola tanulója), Homonnay Bálint (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium) és Maga Balázs (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium). A 13 ezüstérmes között 2 cseh, 1 horvát, 3 lengyel, 2 magyar – Janzer Barnabás (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium) és Simon Péter (Budapest, Berzsenyi Dániel Gimnázium)-, 2 svájci, 2 szlovák, 1 szlovén fiatal szerepelt. 19-en vettek át bronzérmet, közöttük 2 osztrák, 1 cseh, 1 horvát, 2 litván, 3 lengyel, 3 német, 2 svájci, 3 szlovák, 2 szlovén versenyző volt. A csapatversenyben Lengyelország szerezte meg az aranyérmet, Magyarország ezüstérmes és Németország bronzérmes lett. A jövő évi verseny házigazdája Németország lesz.

A magyar csapat vezetői Hujter Bálint (ELTE) és Szoldatics József (Dunakeszi, Radnóti Miklós Gimnázium, Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola) voltak, a verseny szakmai részét a dr. Frenkel Péter (ELTE) vezette, fiatal magyar matematikusokból álló csapat koordinálta.

Forrás: IP

Leave a Comment