Konténeres vízkezelő rendszert fejlesztett ki a Hidrofilt

Konténerbe telepített, ipari üzemek, intézmények vagy kisebb települések ellátására alkalmas mobil víztisztító egységet fejlesztettek ki uniós támogatással a nagykanizsai Hidrofilt Kft.-nél.

vizcsepp_480px

 

Borsos Krisztina, a magyar tulajdonú vállalkozás minőségügyi vezetője csütörtökön az MTI-nek elmondta: közel 179 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek az Új Széchenyi Terv keretéből a csaknem 250 millió forintos fejlesztési programhoz. A projekt keretében megépítették a könnyen szállítható, szélsőséges körülmények között is egyszerűen és gyorsan telepíthető mobil víztisztító prototípusát is, amelynek energiaellátását napcellarendszer biztosítja.

A berendezés folyóvízből, tóból vagy kútvízből képes óránként 10 köbméter jó minőségű ivóvizet előállítani minimális vegyszerezést igénylő vízkezelési eljárással. Egyetlen konténer képes kisebb települések, ipari egységek vagy intézmények ivóvízellátását biztosítani, a hozzá kapcsolt második egység révén pedig akár ipari felhasználáshoz vagy élelmiszergyártáshoz szükséges sómentes vizet is elő tud állítani.

Borsos Krisztina elmondta: a cég Magyarországon már mintegy száz hasonló – de telepített – berendezést értékesített, elsősorban az alföldi arzénes ivóvíz megtisztítására, de Kazahsztántól Szaúd-Arábián át Jordániáig számos országban működnek már a Nagykanizsán tervezett és épített egységeik.

Az új, mobil berendezés iránt ugyancsak jelentős érdeklődés mutatkozik, elsősorban afrikai, valamint távol- és közel-keleti országokból, például Nigériából, Indonéziából, Kínából, Vietnamból, Thaiföldről és Jordániából.

Az 1990 óta működő cégnél 2012-ben 59-en dolgoztak, az idén pedig már 75-en, és a létszám továbbra is folyamatosan nő. Szerdán volt a műszaki átadása a mintegy 400 millió forintból saját beruházásként megvalósult 2200 négyzetméteres új üzemcsarnokuknak, amelyet várhatóan ősszel vesznek birtokba.

A múlt évet 2,5 milliárd forintos árbevétellel zárta a nagykanizsai Hidrofilt Kft., amely nyereséggel dolgozik, a Dunántúl 100 legnagyobb adózója közé tartozik – tette hozzá a minőségügyi vezető.

Forrás: MTI

Leave a comment

You must be Logged in to post comment.

http://www.autodoc.hu