Published On: csü, jan 24th, 2013

Kínától várja a megváltást az Apple

Csalódást keltő negyedévről számolt be az Apple: a társaság árbevétele és értékesítési mutatója is elmarad az elemzői várakozásoktól. Befektetők és elemzők is egyaránt az igazi innovációt hiányolják.

 

Az Apple zászlóshajójának számító iPhone-ból összesen 47,8 millió darabot adtak el a decemberben véget ért negyedévben. Igaz, ez az adat 29 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, némileg mégis elmarad az elemzői konszenzusban szereplő 50 millió darabos várakozástól.

A befektetők annál is inkább aggodalommal tekintenek az Apple eredményeire, hogy a cég ázsiai alkatrész-beszállítói termeléscsökkentést helyeztek kilátásba, ez pedig az Apple bevételeinek felét adó iPhone, illetve az iPad eladásainak lassulását sejteti.

Mindazonáltal az iPad eladásai összhangban voltak az előrejelzésekkel, a készülékből 22,9 millió darabot adtak el a negyedév során.

Mindazonáltal sokan bíznak még abban, hogy az Apple meg tudja ismételni a hőskorban produkált növekedést. Ez persze azért is kétséges, mert a cég olyan komoly kihívókkal kell versenyezzen, mint a Samsung és a Google.

Az elmúlt negyedévben az Apple ugyan 18 százalékkal 54,5 milliárd dollárra növelte árbevételét, mindez mégis elmarad az elemzői előrejelzések 54,73 milliárd dolláros átlagától. A társaság 13,07 milliárd dolláros nettó nyeresége szinte pontosan megegyezik az egy évvel korábbi 13,06 milliárdos eredménnyel – a stagnáló eredményt az emelkedő gyártási költségekkel magyarázták.

A jelenlegi pénzügyi negyedévre az Apple 41-43 milliárd dolláros árbevételt vár, ami elmarad a Wall Street-i 45 milliárd dolláros konszenzustól.

Az optimista elemzők arra hívják fel a figyelmet, hogy az Apple továbbra is rengeteg telefont értékesít, a probléma pedig csupán a túlságosan magas elemzői elvárásokkal van.

Az Apple már az előző két negyedévben is a várakozásoktól elmaradó árbevételről számolt be, ami még inkább aktuálissá teszi az Apple jövőbeni termékbevezetéseivel kapcsolatos kérdéseket.

Egyes elemzők szerint az Apple nem folytathatja sokáig azt a taktikát, hogy csupán meglévő iPhone és iPad modelljeit frissíti, sokan az igazi innovációt hiányolják a társaságtól.

Kérdés persze, hogy a piacok meddig tolerálják az Apple taktikáját: a cég árfolyama a tavaly szeptemberi rekord óta 34 százalékkal esett vissza, a cég piaci értékéből így 227 milliárd dollárt veszített az elmúlt hónapokban.

Ahogy az Apple-nél, úgy a piacokon is sokan a kínai értékesítésektől várják az eredmények javulását. Peter Oppenheimer, az Apple pénzügyi vezérigazgató-helyettese szerint a kínai iPhone-eladás több mint a duplájára emelkedett. Tim Cook vezérigazgató szerint is Kína lehet a jövőbeni növekedés motorja.

Az Apple-nek az elmúlt negyedévben már 7,3 milliárd dollár árbevétele származott a kínai régióból.

Forrás: IP/Reuters

Leave a comment

You must be Logged in to post comment.

http://www.autodoc.hu