Kínába viszik a magyar földrengésbiztos technológiát

A kínai Zhuzhou Times New Material Tech. Co. közép-európai központ létrehozását tervezi Magyarországon abból a célból, hogy azon keresztül exportálja az általa kifejlesztett földrengésbiztos építési technológiát az európai és a közel-keleti piacra – közölte a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) szerdán az MTI-vel.

Zhuzhou Times New Material

 

A bejelentés a Magyarországon először, a NIH által megrendezett “Földrengésbiztos építési technológia” című nemzetközi konferencián hangzott el.

A technológiát Csorba Emánuel magyar professzor közreműködésével dolgozta ki a kínai cég és már több évtizede használják a világban. “A NIH a nemzetközi szeizmológia tanácskozás házigazdájaként lehetőséget biztosít a világszínvonalú, magyar szellemi tudáskincsen alapuló, kínai földrengés biztos építési technológia nemzetközi szintű bemutatására”.

A Base Isolation nevű földrengésvédelmi technológia első gyakorlati alkalmazására az USA-ban, Los Angeles közelében került sor, ahol 30 millió dollár költséggel 1986-ban épült meg a rezgést tompító 96 alapszigetelő testen nyugvó Foothill Communities Law and Justice Center.

Azóta ennek a módszernek az alkalmazásával számos amerikai és távol-keleti országban, például Új-Zélandon, Indonéziában, Kínában már több ezer lakóház, középület és irodaépület, valamint számtalan ipari létesítmény, atomerőmű, tengeri és folyami híd épült. Csak Kínában közel egymillió meglévő iskolaépületbe tervezik beépíteni utólagosan ezt a földrengésvédelmi megoldást.

A magyarországi központ Dél- és Délkelet-Európa egyes részeire, a Balkán-félszigetre és az Arab-öböl országaiba akarja exportálni a technológiát.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

Leave a Comment