Innovációs ötletversenyt hirdetettek Budapesten

Ötletversenyt hirdetett klíma témakörben magyar induló vállalkozásoknak az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) éghajlatváltozással foglalkozó tudományos és innovációs társulásának (KIC) magyarországi szervezete, valamint a Magyar Innovációs Szövetség – jelentették be a szervezők kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

innovation

Miskolczy Csaba, az ötletverseny inkubációs programjának szervezője elmondta, hogy április 18-ig jelentkezhetnek pályamunkájukkal a hazai start-up vállalkozások. A versenyen indulók április 27-28-án workshop keretében mutatják be pályaművüket, a 10 továbbjutóról szakértő zsűri dönt. A pályázatokat a www.klimainnovacio.hu honlapon lehet beadni.

A program célja olyan ötletek kiválasztása, támogatása, amelyek jelentős társadalmi hasznosságot is kifejeznek üzleti célok megvalósítása mellett, valamint képesek nemzetközileg is piaci vállalkozássá válni.

Zentkó László, az EIT KIC magyarországi koordinátora elmondta: az idén másodszor hirdetik meg a klíma nemzetközi ötletpályázatot, tavaly Magyarországról hét pályázat nyert díjat. Az idén a kiválasztott pályázatok díjmentesen vehetnek részt a hathónapos inkubátor programban, amely tartalmazza többek között az üzleti terv és prezentációs anyagok elkészítését, az üzleti partnerközvetítést. Ezen kívül a KIC által szervezett nemzetközi képzési programokba is bejuthatnak, illetve megfelelő színt elérése esetén indulhatnak az ötletverseny nemzetközi megmérettetésén.

Antos László, a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy szövetségük évek óta támogatja a különböző innovációs ötletversenyeket. Fontosnak tartják, hogy az innovatív ötletre építkezve sikeresek legyenek a hazai vállalkozások.

Benkő Vilmos, a programot támogató DBH-csoport képviseletében elmondta, hogy tanácsadói tapasztalatukkal segítik a pályázaton kiválasztott ötletgazdákat a megvalósítási fázisig, és mérlegelik, hogy kockázati tőkebefektetéssel beszálljanak-e a vállalkozásba.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

Leave a Comment