Eötvös Loránd-emléknap a Magyar Tudományos Akadémián

Eötvös Loránd fizikus halálának 100. évfordulója alkalmából ünnepséget rendeztek a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székházában.

Az UNESCO-val együttműködésben szervezett megemlékezésen Lovász László, az MTA elnöke úgy fogalmazott: Eötvös személyében nem csupán a természettudomány világszerte elismert, tudományos alkotásaival máig ható kutatóját, hanem a magyar oktatásügy és tudományszervezés államférfiúi teljesítményű személyiségét, valamint az akadémia egykori elnökét is tisztelhetjük.

Lovász fontosnak tartotta megemlíteni: „Eötvös pontosan tudta, hogy a tudomány nemzetközivé vált, ebben a határokon átnyúló tudományos térben pedig a magyar kutatóknak az MTA-t kell igazodási pontnak tekinteniük”. Kiemelte, hogy noha Eötvös Loránd soha nem futamodott meg a közéleti és tudománypolitikai feladatok elől, legfontosabbnak mégis a kutatómunkát, a tudósi létet tartotta.

Mint mondta, Eötvös Loránd halálának centenáriumára az MTA az UNESCO-val közösen emlékezik. Ismertetése szerint az emléknapon estig követik egymást az akadémián az Eötvöst mint embert bemutató és a kutatói életművet felvillantó programok. Lovász hangot adott annak a véleményének is, miszerint a történelmi és politikai történések, valamint a jelen vitái ellenére is változatlanul igaznak tartja Eötvös szavait: „az akadémiák nemcsak tudományos, hanem nemzeti intézmények is”.

Az emléknap keretében a Magyar Nemzeti Bank emlékérméket, a Magyar Posta emlékbélyeget bocsátott ki. Délután az akadémián az ismeretterjesztő program keretében az „Eötvös Loránd, a tudós” szekcióban az Eötvös-féle tudományterületeken elért mai magyar eredményeket összegzik az előadók, majd bemutatják Eötvös Lorándot a tehetségek felkarolóját, a turistát-hegymászót, a sportszervezőt. A hétfői emléknap filmvetítéssel zárul az akadémián.

Leave a Comment