Published On: sze, feb 6th, 2013

Elindult a 2013-as Meet The Scientist program

Február 6-án, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban rendezték meg a Meet the scientist program idei nyitórendezvényét.

scientist

 

A programot a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ), a Magyar Fulbright Bizottság és az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége indította el.

A Meet The Scientist program célja a műszaki és természettudományok, illetve az amerikai tanulmányi lehetőségek népszerűsítése, magyar középiskolások körében.

A program 2013 első félévében hat fővárosi és négy vidéki (Szeged, Debrecen, Hajdúböszörmény, Püspökladány) középiskolába látogat el, ahol a természettudományok és a műszaki tudományok területén dolgozó, korábbi Fulbright-ösztöndíjasok tartanak népszerűsítő előadásokat, illetve a Csodák Palotája munkatársai mutatnak be látványos kísérleteket.

Az előadást megelőző sajtótájékoztatón Barlay Bence, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Többek között beszélt a százéves középiskola neves diákjairól, valamint híres oktatóiról is, mint például Endrédy Vendelről. Megemlítette, hogy a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium rendelkezett az országban a legmodernebb szertárral, az iskola átadásakor.

Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere elmondta: szimbolikus értéke és jelentősége van egy ilyen tudománynépszerűsítő rendezvénynek, illetve mennyire fontos feladat a középiskolai reál oktatás.

Greiner István, a MISZ általános elnökhelyettese bemutatta a szövetség tudománynépszerűsítő („Meet the scientist”, THE Tudományos Hasznos Emberi program), tehetségkutató (Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre) és tehetséggondozó (MAFITUD) tevékenységét.

A sorozat első előadását „Orvosi diagnosztika tenyérnyi eszközökön” címmel tartotta meg Iván Kristóf, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kar docense a miniatűr vízvezetékezésről és kórházi diagnosztikáról.

Forrás: IP

Leave a comment

You must be Logged in to post comment.

http://www.autodoc.hu