Published On: ked, máj 14th, 2013

Élesben is teszteli a hamudetektort az easyjet és az Airbus

Izlandról származó vulkáni hamuval tesztelik az easyJet, az Airbus és a Nicarnica Aviation által fejlesztett AVOID hamudetektor technológiát.

ashbrollimg

 

A különleges kísérlet utolsó lépéseként egy tonna, Izlandon gyűjtött vulkáni hamuból hoznak létre mesterséges felhőt a légtérben, hogy azzal teszteljék az új technológia hatékonyságát. A detektor segítségével a jövőben elkerülhetővé válhatnak a vulkánkitörések okozta fennakadások a légiközlekedésben.

Európa elsőszámú légiközlekedési hálózatát üzemeltető easyJet az Airbus-szal és a Nicarnica Aviationnel az izlandi Eyjafjallajökull vulkán 2010-es kitörése után indította el az úgynevezett AVOID technológia kidolgozását. A soron következő, augusztusban induló kísérletben két Airbus tesztrepülőgép vesz részt: az egyik a vulkáni hamut oszlatja szét a légtérben, – ami így egy mesterséges vulkáni hamufelhőt hoz létre, – míg a másik AVOID technológiával felszerelt tesztrepülőgép több mint 30 ezer láb magasságban igyekszik észlelni és elkerülni a hamufelhőt. A kísérlet kezdetén a Seviri és Calypso műholdak az űrből is képesek lesznek rögzíteni a vulkáni hamufelhő képét, ezáltal is bizonyítva az AVOID technológia pontosságát és hatékonyságát.

A rendszer működési elve az időjárási radarokhoz hasonlítható: az infravörös technológiával ellátott repülőgépek képeket közvetítenek a pilótáknak és a légiirányító központoknak, így akár már 100 kilométeres látótávolságon belül, 5 ezer és 50 ezer láb magasság között is érzékelhetők majd a vulkáni hamufelhők. Egy esetleges vulkánkitörés esetén, az AVOID élő, egyidejű információt tud küldeni a légkörben található aktuális hamu mennyiségéről, így azok a légterek, amelyek közvetlenül nem érintettek a vulkánkitörés által, fennakadás nélkül használhatók lesznek.

Az izlandi vulkánok továbbra is valós veszélyt jelentenek, ezért az AVOID technológia véglegesítése és élesítése fontosabb, mint valaha – jelentette ki az easyJet műszaki igazgatója. Ian Davies szerint biztosítani kell, hogy ne fordulhasson elő az, ami 2010 tavaszán, amikor napokra leállt a légi forgalom.

Fred Prata, az Avoid technológia feltalálója szerint a tesztelés egy tökéletes tudományos kísérletnek ígérkezik, hiszen pontosan tudni fogják, mennyi vulkáni hamut engedtek a légkörbe, mérni tudják annak légköri koncentrációját és összetételét. Miután az AVOID is méri és elemzi az adatokat, jól látható lesz a technológia megbízhatósága – tette hozzá a feltaláló.

Forrás: BP

Leave a comment

You must be Logged in to post comment.

http://www.autodoc.hu