Published On: vas, jún 4th, 2017

EIB: többet kell beruházni a kutatásba és a korszerű eszközökbe Közép- és Kelet-Európában

Kedvezőek a beruházási kilátások a közép-, kelet- és délkelet-európai térség országaiban, de a vállalatoknak többet kell fordítaniuk korszerű gépekre és berendezésere, valamint kutatás-fejlesztésre (K+F) – figyelmeztetett az Európai Beruházási Bank (EIB).

Az EIB több mint 12 ezer vállalat bevonásával készített felmérése szerint 2015-ben a térségben a cégek beruházási tevékenysége elmaradt az uniós átlagtól, de Szlovéniában, Csehországban és Horvátországban elérte vagy meg is haladta azt. A kilátások összességében kedvezőek, 2016-ban a régió szinte mindegyik országában több vállalat tervezte beruházásainak bővítését, mint visszafogását – emelték ki.

A beruházási várakozások Horvátországban, Magyarországon, Lengyelországban és Szlovákiában voltak a legerősebbek, Litvániában, Észtországban és Lettországban a legvisszafogottabbak. “Ez összhangban áll azzal, hogy az utóbbi időben kissé lelassult a növekedés a balti államokban, de erőteljesen nőtt a belföldi kereslet a visegrádi négyek országaiban, és egy hosszú és mély recesszió utáni fellendülés kezdődött Horvátországban” – írták a jelentésben.

A pénzintézet rámutatott, hogy az EU egészéhez viszonyítva a közép-, kelet- és délkelet-európai országokban működő vállalatok relatív értelemben többet ruháznak be tárgyi eszközökbe, míg a K+F tekintetében elmaradnak. Mint írták, ez akadályozhatja az elmozdulást a magasabb hozzáadott értékű termékek előállítása felé, különös tekintettel arra, hogy a térség vállalatainak termelékenysége elmarad az uniós átlagtól.

A következő három évre a vállalkozások beruházási prioritása az eszközök cseréje, ami különösen jellemző a magyarországi és az észtországi vállalkozásokra – közölték.

Hangsúlyozták, a beruházási hiány nemcsak az állóeszköz-állomány elégtelen voltából adódnak, hanem abból is, hogy hiány mutatkozik korszerű gépekből és berendezésekből, valamint energiahatékony vállalati épületekből. Emellett a politikai és a szabályozási környezet akadályozza a régió gazdaságainak élénkülését, általános probléma a megfelelő munkaerő hiánya – húzták alá.

Az EIB beruházási felmérése azt mutatja, hogy a térségben az elmúlt években javultak a beruházási kilátások. Másfelől a régióban továbbra is jelentősen gátolja a befektetéseket a bizonytalanság, a szakképzett munkaerő hiánya, illetve az üzleti és a munkaerőpiaci szabályozás. A térségnek hasznára válna a minőségi állóeszköz-állomány további növelése, a K+F fokozott támogatása – közölte Vazil Hudák, a bank alelnöke.

Leave a comment

You must be Logged in to post comment.

http://www.autodoc.hu