Az innovációs környezet fejlesztése segíti a magyar kutatókat, vállalatokat

Lepsényi István

Lepsényi IstvánA magyar innovációkat támogató pályázati és intézményrendszer fejlesztésén dolgozik az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) – hangsúlyozta Gulyás Tibor, a tárca innovációért felelős helyettes államtitkára.

A tárca célja, hogy egy értékes ötlet se vesszen el, ehhez fontos a megfelelő intézményrendszer biztosítása – fogalmazott nyitó beszédében. A helyettes államtitkár kulcsfontosságúnak nevezte a tudósok jelenlétét, közreműködését a hazai innovációk ellenőrzésében, véleményezésében.

A finanszírozási politikáról szólva egyebek mellett kiemelte: sok olyan induló vállalkozás van, amelyek egyes pályázati kiírásoknak nem tudnak megfelelni, az ITM célja olyan pályázati rendszer kidolgozása, amely a magyar invenciókat megfelelően támogatni tudja. A következő lépés a növekedési fázis, ebben a szakaszban kifejezetten a hazai cégek nemzetközi piacra lépését kell jobban ösztönözni, ennek feltételeit megteremteni – tette hozzá.

Gulyás Tibor elmondta: a vállalkozásokat segítő inkubációs környezet erősítésében a Valor Hungariae Zrt. fontos szerepet tölt be. Lepsényi István, a zrt. vezérigazgatója (korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára) kiemelte, a tudósok tevékenysége különösen felértékelődik a jelenlegi helyzetben. Mint mondta, most látszik igazán, hogy a tudósok a mindennapi élet problémáinak megoldására adnak választ.

A magyar ötletek, innovációk, találmányok felkarolására, fejlesztésére és hasznosítására szakosodott Valor Hungariae Zrt. nemzetközi szakértői testülete erősíti a külföldön élő magyar tudósok kötődését Magyarországhoz, lehetővé téve ezzel további, Magyarország számára ígéretes projektek és innovációs együttműködések beindítását.

A kétnapos tudományos konferencia középpontjában a koronavírussal összefüggő innovációs lehetőségek megvitatása áll.

Leave a Comment