Az elmúlt év legnagyobb beruházása készül Miskolcon

Az elmúlt öt év legnagyobb, új befektető által megvalósítandó zöldmezős beruházása a miskolci Takata-gyár felépülése, a japán járműipari vállalat befektetésének értéke több mint 20 milliárd forint – közölte a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) hétfőn az MTI-vel.

Gyárat épít a Takata Miskolcon (fotó: MTI)

Orbán Viktor miniszterelnök és Stefan Stocker, a Takata elnöke pénteken a Parlamentben jelentette be, hogy a japán cég új gyárat épít a borsodi megyeszékhelyen.

A Miskolcon felépülő légzsák- és autóbiztonsági rendszereket gyártó üzemben foglalkoztatottak száma 2017-re eléri az ezret, a gigaberuházás létrejöttét a HITA koordinálta. Mint írták, a hivatal fennállásának legnagyobb sikerét érte el a Takata több mint húszmilliárd forintos magyarországi beruházásának létrejöttével.

A közlemény idézi Szijjártó Pétert, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkárát, aki elmondta: a versenyképes közigazgatás mintapéldája ez a beruházás, a Takata már a kezdetektől teljes bizalmat szavazott a Nemzeti Külgazdasági Hivatalnak, és valamennyi általa ajánlott partnernek. „Bebizonyosodott tehát, hogy a magyar szakértelemre már az előkészítés folyamatában is számíthatnak a befektetők” – fogalmazott Szijjártó Péter.

A HITA kiemeli: ilyen nagy volumenű beruházások esetén egyedülálló, hogy a projekt teljes időtartama alatt, egészen a döntésig, a befektető egyedüli magyarországi tanácsadója a hivatal, amely lehetséges telephelyek kiajánlásával, gazdasági információs anyagokkal, potenciális magyar beszállítók felkutatásával és a támogatási csomag kidolgozásával támogatta a döntéshozókat. A japán vállalati kultúrától szokatlan módon, sem a Big 4 tanácsadó cégek valamelyike, sem a JETRO (Japán Magyar Kereskedelmi Kamara), nem vett részt a folyamatban.

Az autóipar mára kiemelt jelentőségű szektor lett Magyarországon, olyan nagynevű beruházóknak köszönhetően, mint az Audi, a Bridgestone, a Hankook, a Mercedes-Benz, az Opel, a Suzuki és a Takata. Az autóipar több mint 100 000 ember számára biztosít munkahelyet, 15 milliárd eurónyi terméket állít elő éves szinten, és a magyar export közel egynegyedét adja – olvasható a HITA közleményében.

Forrás: MTI

Leave a Comment