Published On: hét, máj 27th, 2013

Az Apple, a Google és az IBM vezeti a globális márkarangsort

Továbbra is a technológiai cégek uralják a világ legértékesebb márkáinak rangsorát: 2013-ban az Apple, a Google és az IBM került az első három helyre.

BrandZ-2013

 

A felmérést végző Millward Brown piackutató cég kiemeli, hogy a világ legértékesebb márkájaként az Apple 185 milliárd dollárt ér, míg legközelebbi versenytársa, a Samsung a globális lista 30. helyét foglalja el, 21 milliárd dolláros márkaértékkel. A Samsung azonban 2012 óta 51 százalékkal növelte márkaértékét, míg az Apple csak 1 százalékkal.

A cég közleményében megjegyzi, hogy a Samsung vezető pozícióra tör az okostelefonok piacán: tavaly 1,6 milliárd dollárral többet költött kommunikációra, és úgy tudta növelni piaci részesedését, hogy közben nagyon komoly innovációs tevékenységet folytatott.
A második helyezett Google 114 milliárd dollárt ér, és az idén 5 százalékos növekedést tudott felmutatni. A harmadik IBM márkaértéke szintén 100 milliárd dollár felett van, 112 milliárd dollár, tavalyhoz képest 3 százalékkal csökkent.

A listán a negyedik a McDonald’s, ötödik a Coca-Cola, hatodik a telekommunikációs szektorban érdekelt amerikai AT&T. Az első tízbe került még a Microsoft, a Marlboro, a Visa és a China Mobile.

A közlemény szerint a 100 vezető márka összesített értéke jelenleg 2600 milliárd dollár, összesített értéke 77 százalékkal nőtt 2006 óta.
A 2013-as lista egyértelműen mutatja, hogy a márkára fordított befektetések megtérülnek; az erős márkák piacrésze nő, árprémiumot tudnak érvényesíteni, és nagyobb megtérülést biztosítanak a részvénytulajdonosoknak – idézi a közlemény David Rothot, a kutatást megrendelő WPP marketingkommunikációs cégcsoport vezetőjét.

A legnagyobb mértékben, 63 százalékkal a Prada növelte márkaértékét, amely jelenleg 9,4 milliárd dollár.

A 2013-as listából kiderül, hogy kategóriánkénti összehasonlításban a söripar márkáinak összértéke nőtt a legnagyobb mértékben 2012-höz képest. A legnagyobb tíz sörmárka együttesen 36 százalékkal emelkedett, összesen 63 milliárd dollár az értékük. A növekedés elsősorban a Latin-Amerikában és Kínában tapasztalható értékesítés-felfutásnak köszönhető.

A 100 legértékesebb márka közül 29 tartozik a technológiai, illetve a telekom szektorba, értékben a top 100 43 százalékát adják ezek a márkák, ami több mint 1 trillió dollárt jelent. Az ebben a szektorban szereplő márkák összértéke többé-kevéssé változatlan maradt.
Ellentétben a Facebookkal, kínai versenytársa, a Tencent 52 százalékkal nőtt, ezzel a tíz legnagyobb mértékben növekvő márka egyike lett, és közel 800 millió aktív felhasználóval büszkélkedhet.

A Yahoo új szereplő a listán, a 92. lett. A Yahooval szembeni elvárások – egyúttal a részvényárfolyamok is – azután lettek magasabbak, hogy a Google-tól csatlakozott a céghez az új vezető, Marissa Mayer, a változás pedig a márka értékének emelkedését hozta magával – olvasható a közleményben.

A világ legértékesebb márkáit rangsoroló kutatást a WPP csoport megrendelésére a Millward Brown piackutató cég készíti. 2013-ban nyolcadik alkalommal publikálják az eredményeket. Ez az egyetlen olyan márkarangsor, amely a pénzügyi eredményeken kívül a fogyasztói véleményeket is figyelembe veszi. A fogyasztói kutatások során több mint kétmillió vásárlót kérdeznek meg 14 kategóriában.

Forrás: MTI

Leave a comment

You must be Logged in to post comment.

http://www.autodoc.hu