Published On: hét, jún 17th, 2013

Az alapkutatásokra kell összpontosítania az államnak

Az államnak az innováció és kutatás-fejlesztés területén belül az alapkutatásokra kell összpontosítania – mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára egy, a közelmúltban megrendezett bécsi fórumon.

Génterápia-fejlesztés a Debreceni Egyetemen (fotó: MTI)

 

“Minél inkább haladunk a piac felé, annál kevésbé szabad az államnak beavatkoznia. Nem az állam feladata megállapítani, hogy mi lesz a jövő húzóágazata” – vélekedett az államtitkár.

Jelenleg Magyarországon az innovációra fordított források kétharmada a magánszférából származik, a kormány célja ennek hetven százalékra való növelése. Cséfalvay szerint a kormány a válságból való kilábalás eszközeként tekint az innovációra.

A magyar kutatás-fejlesztési kiadások 2012-ben 336 milliárd forintot, a GDP 1,2 százalékát tették ki, az új nemzeti kutatás-fejlesztési és innovációs stratégia egyik célja ezt az arányt 1,8 százalékra növelni.

Cél az is, hogy 2020-ig harminc új, globális kutatási központ létesüljön Magyarországon, illetve költözzön az országba. A kormány el akarja érni azt is, hogy mintegy 300 olyan feltörekvő (start-up) új vállalkozás legyen az országban, amelyek jelentős teljesítményt mutatnak fel.

A kis- és középvállalatoknak jelenleg 13 százaléka folytat innovációs tevékenységet, a cél ennek az aránynak a növelése.
Cséfalvay Zoltán úgy értékelte, hogy az elmúlt években áttörést ért el Magyarország a kis- és közepes vállalkozások támogatásában. Mint mondta, ebben jelentős szerepe van az Európai Befektetési Bank (EIB) Jeremie programjának. A program keretében a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. és magánbefektetők közös kockázati tőkealapokat hoznak létre.

Míg az ország 2011-ben a GDP arányában mért kockázati tőkebefektetések tekintetében az 5. volt Európában, addig 2012-ben az első helyre került.

A globális piac lehetőségeiből elsősorban a számítástechnikai vállalatok profitálnak Magyarországon is. Felidézte, hogy a Prezi informatikai vállalat egyik alapító-tulajdonosa, Somlai-Fischer Ádám egy német lapnak adott interjúban úgy fogalmazott: lehetségesnek tartja, hogy a Prezi prezentációs szoftvert készítő cég legyőzze a piacon a Microsoftot. “Ez a hangulat érezhető ma a fiatal vállalkozók között” – mondta az államtitkár.

Forrás: IP/MTI

Leave a comment

You must be Logged in to post comment.

http://www.autodoc.hu