A Semmelweis kutatásaira harmincezerszer hivatkoztak a világon

Mintegy harmincezer tudományos publikációban hivatkoztak a Semmelweis Egyetem valamelyik kutatására tavaly a világon – mondta az intézmény oktatási rektorhelyettese.

Hermann Péter felidézte, hogy élettudományokban, valamint orvos-egészségtudományi kategóriákban is a 301-400. hely között szerepel a Semmelweis Egyetem a londoni Times Higher Education (THE) friss nemzetközi képzésterületi rangsorában.

A rektorhelyettes szerint jól szerepelt az egyetem például az oktatók számát tekintve, hiszen jelenleg 10-12 hallgatóra jut egy tanár. Ráadásul az oktatók hét-nyolc százaléka a Magyar Tudományos Akadémia tagja is. Hozzátette, a régióból csak a bécsi orvosegyetem előzi meg a Semmelweist.

Elhangzott az is, hogy a magyar egyetemek közül az élettudományok képzésterületi rangsorára a Semmelweis mellett szintén a 301-400. helyen végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Az orvos-egészségtudományi területen a magyar társegyetemek közül a Pécsi Tudományegyetem került a Semmelweis mellé a 301-400. helyre a listán, a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem pedig a 401-500. helyen végzett a rangsorban.

Leave a Comment