Kelet-Ázsiából származik a globális kétéltűpusztulásért felelős gomba

Kelet-Ázsia lehet az eredeti hazája a kétéltűeket világszerte pusztító gombának – derült ki egy új, a londoni Imperial College vezette nemzetközi kutatásból, amelyben a Magyar Természettudományi Múzeum egyik kutatója is részt vett. A szakemberek azt már korábban megállapították, hogy a több kontinenst érintő tömeges béka-, gőte- és szalamandra-pusztulásért a Batrachochytrium dendrobatidis (Bd) nevű kitridgomba (képünkön) a felelős – olvasható a Magyar Természettudományi Múzeum közleményében. A kitridgombák világszerte elterjedtek, de mostanáig nem volt világos, hogy a kórokozó gyilkos változata honnan indult és terjedt szét. A Science című tudományos folyóiratban publikált tanulmány…

Olvass tovább>>

Vigyázat! A mitokondriális betegségeknél a szervrendszerek is károsodhatnak

A mitokondriális betegség során a sejtek energiájáért és raktározásáért felelős mitokondrium nem tud elég energiát termelni, ezért az energiát igénylő szervrendszerek is károsodhatnak – közölte a Genomikai Medicina és Ritka betegségek Intézetének igazgatója. Molnár Mária Judit azt mondta, a tünetek közé tartozik a fáradékonyság, az izomfájdalom, az epilepszia, a stroke-szerű tünetek és az egyensúlyzavar. Már csecsemőkorban is jelentkezhet, ilyenkor sokszor végzetes is, de az élet bármely szakaszában kialakulhat. Nehéz megállítani, a diagnózis felállításához holisztikus vizsgálatra van szükség. Ha felismerték, az életminőséget tudják javítani például az energiaháztartás támogatásával, tornával és tüneti…

Olvass tovább>>