Az idős emberek agyában is ugyanannyi idegsejt növekedik, mint a fiatalokéban

Kutatóknak először sikerült kimutatniuk, hogy egészséges idős férfiak és nők képesek ugyanannyi új idegsejtet növeszteni, mint a fiatal emberek. Felfedezésük az olyan degeneratív betegségek kezelésében lehet nagy jelentőségű, mint az Alzheimer-kór. A szakemberek között régóta vita folyik arról, hogy a felnőtt emberek növesztenek-e új neuronokat, számos korábbi kutatás azt sugallta, hogy a felnőtt agyban nem nőnek már újabb idegsejtek és nyúlványaik. A New York-i Columbia Egyetem kutatóinak a Cell Stem Cell című tudományos folyóiratban csütörtökön megjelent új tanulmánya ellentmond ezen állításnak. Maura Boldrini neurobiológus, a tanulmány vezető szerzője és munkatársai szerint felfedezésük…

Olvass tovább>>